Görögország régóta küzd azért, hogy az EU kizárólagos, eredetvédett görög terméknek ismerje el a feta sajtot, ami 2002-ben meg is történt. Ennek ellenére más országok, köztük Németország és Dánia is készítenek úgynevezett krémfehér sajtot, amit az EU-n kívül viszont feta sajtként árulnak. Görögország ezért fordult az Európai Bírósághoz, ami a héten ki is mondta: Dánia nem árulhatja fetaként a fehér sajtját – írja a Guardian. A bíróság döntése alapján kizárólag akkor értékesíthető ezen a néven a sajt, ha Görögországban készítik, a hagyományos recept alapján.
A feta nem tehéntejből készül
A két sajt egyébként tényleg nem ugyanaz: a dánok pasztőrözött tehéntejből készítenek fehér sajtot, ráadásul csak az 1960-as évek óta. A görög feta viszont több mint ezeréves múltra tekint vissza: pasztőrizálatlan juhtejből, vagy esetleg juh- és kecsketej keverékéből készül, és kizárólag természetes oltóanyagot használnak hozzá. Érdekes módon egyébként a sajt neve nem görög, hanem olasz eredetű. Az olasz „fette”, azaz szelet szóból származik, hiszen mindig nagy szeletekben tárolták, sós vízben. A dán sajtok kevésbé sósak, és lágyabbak is, erre figyeljünk, ha fetát vásárolunk, hiszen a két sajt teljesen más tulajdonságokkal bír.
Görögországban mintegy 30 ezer termelő foglalkozik fetakészítéssel, a sajt nagy részét exportálják. Ezért is volt számukra nagy érvágás, hogy Dánia is fetaként árulta a sajátját.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!