A UK Biobank által végzett kutatás szerint napi két csésze tea kifejezetten jót tesz az egészségnek, és növeli a várható élettartamot, írja a Guardian. Mint ismert, az angolok módfelett szeretnek teázni, a délutáni teázás napjaik szerves részét képezi. Erzsébet királynőről is köztudott, hogy minden reggelt egy csésze Earl Grey teával indít.
Fontos már most hangsúlyozni, hogy jelen esetben a tea szó nem vonatkozik minden főzetre (magyarul a gyógynövényekből készült forrázatot is teának hívjuk), csak a kifejezetten teafűből készült teára. Ez viszont a kutatás szerint képes csökkenteni egyes halálozással járó betegségek kockázatát. Mint írják: azoknak, akik naponta legalább két csésze teát fogyasztanak, 9-13 százalékkal csökken a halálozási mutatójuk, mint azoknak, akik nem rajongói ennek az italnak.
Mindegy hogy cukorral vagy cukor nélkül isszuk
Az Annals of Internal Medicine nevű orvosi folyóiratban megjelent kutatás szerint ráadásul a hatás pontosan ugyanilyen jótékony volt az esetben is, ha valaki tejet vagy cukrot tett a teájába. A kutatást egyébként elég széles közönséggel végezték, mintegy félmillió 40 és 69 év közötti férfi és nő bevonásával. A kérdőíves felmérés 2006 és 2010 között történt, amit több mint egy évtizedes utánkövetés követett. Az angolokra egyébként nem jellemző az ízesítés, a megkérdezettek 89 százaléka nyilatkozott úgy, hogy feketén issza a teát.
Európában még sosem készült ilyen átfogó kutatás a tea jótékony hatásairól, az Ázsiában készült vizsgálatok azonban ugyanilyen eredménnyel zárultak. Azzal a különbséggel, hogy ott az emberek többsége nem fekete, hanem zöld teát fogyaszt. Egy Kínában végzett kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy azoknál, akik naponta 2-3 kávét vagy teát fogyasztanak, 32 százalékkal alacsonyabb a sztrók és a demencia kockázata. Így az is lehet, hogy nem maga a teafű, hanem a koffein bír jótékony hatással a szervezetre.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!