Mivel északi stílusú pékségről van szó, nem is sütnek fehér kenyeret, csak teljes kiőrlésűt, félbarnát és rozst, utóbbiakhoz rozskovászt használnak. Ehhez társulnak a nálunk megszokott, és a magyar közönség szívének kedves péksütemények, mint például a kakaós csiga. Nem maradhat el a klasszikus croissant sem, de kifejezetten északi péksütiket is találunk, mint például a dán kardamomos tekercs.
Fotó: Erdőháti Áron
A Nor/mába belépni, olyan, mintha valahol Berlinben járnánk: letisztult dizájn, tágas terek, magával ragadó, csodás kenyérillat. Ráadásul mivel egy látványpékségről van szó, minden a szemünk előtt készül, a vásárlót és a pékeket pusztán egy plexifal választja el. A kenyérkészítés teljes folyamata végigkövethető: a formázás, a kelés a péksütik hajtogatása, majd a szemünk előtt megsül minden a kemencében. Sőt, ha csak látványra vágyunk, be sem kell mennünk, már az ablakból is mindent láthatunk, hiszen az utca felé is elhelyeztek egy munkapultot, ahonnan szemmel követhetjük a pékeket.
Fotó: Erdőháti Áron
Az északi pékirányzat azt is jelenti, hogy kizárólag az angol Wessex Mill lisztjeit használják. Aki egyébként foglalkozik kenyérsütéssel, esküszik erre a lisztre, pedig az ember nem feltétlenül gondolná, hogy az angol gabona jobb minőségű, mint a magyar. Mint a tulajdonosok elmondták, inkább a malmok megbízhatósága az, ami az angol lisztnél óriási előnyt jelent. Nincs is egyelőre itthon másik pékség, ami kizárólag angol liszttel dolgozna, így már csak ezért is érdemes a kenyereiket megkóstolni, hiszen ennek a lisztnek a különleges íze főleg a kenyereknél érezhető. És egyébként is a kenyerek azok, amiben a Nor/ma magasan kiemelkedik.
Fotó: Erdőháti Áron
Nagyon finomak a péksütemények is, de hasonló kakaós csigát talán találunk máshol is a városban (500 Ft), kenyérfronton azonban szerintem sok más pékséget magasan vernek. Vettem a félbarna kenyerükből, ami mindent hozott, amit kell: ropogós héj, finom illat, kissé savanykás, levegős belső, de ez még semmi sem volt a 100% rozskenyérhez képest, ami elmondhatatlanul tökéletes, leginkább ezt ajánlom mindenkinek. A 650 grammos félbarna kenyér ára 850 Ft, a teljes kiőrlésű 950 Ft, a 100% rozs pedig 1150 Ft.
Fotó: Erdőháti Áron
Péksütemények közül pedig a svéd kardamomos tekercs (cardamommbullar) volt, ami nekem a leginkább bejött (450 Ft) de a jövőben még több északi péksüteményt terveznek, például danisht, ami egy hajtogatott, töltött leveles tésztából készült fészek. Egyelőre még csak a croissant-t töltik meg csokoládékrémmel – mint a tulajdonosok elmondták, ők a croissant-t illetően nem ragaszkodnak olyan erősen a francia vonalhoz, és ez a helyzet a bagettel is, abba is visznek egy kis északi csavart.
Fotó: Erdőháti Áron
A pékséget két házaspár nyitotta, akik egyébként a civil életben régóta barátok. Gerzsenyi András és felesége, Mariann ismerősek lehetnek már a budapesti gasztrovilágból, hozzájuk társult Metz Alexandra és párja, Ákos akik egyébként civilben ügyvédek, de régóta izgatja őket a pékszakma. Andráséknak van két kávézójuk a városban – valószínűleg mindenki előtt ismerős a Fekete neve – valamint egy kis bisztrójuk Budaörsön, és mivel egyre szélesebb ételkínálattal dolgoznak, és egyre nehezebb volt a jó minőségű kenyér és péksütemények beszerzése, végül úgy döntöttek, megpróbálják megsütni maguk. A pékség nyitásának persze más oka is volt: úgy vélik, még mindig lehet újat mutatni a budapesti kézműves pékségek sorában.
Fotó: Erdőháti Áron
Az biztos, hogy a jó kenyerek száma most bővül a városban, a Nor/ma kenyeréért simán megéri elmenni a Kecskeméti utcába, aztán őszintén reméljük, hamarosan a terjeszkedés útjára lépnek majd, és máshol is beszerezhetjük a kenyereiket. De addig is, ha már ott vagyunk, mindenképpen szánjunk időt egy kávéra is, hiszen a kávé ugyanaz, mint a Feketében: kizárólag single-origin, azaz egy termőterületről származó kávét használnak, amit csak nekik pörköl a Casino Mokka, és nagyon szép kerámiacsészékben szolgálnak fel.
Nor/ma, Kecskeméti utca 11.