Hirdetés

Tíz évig a színpadon dobolt, most ropogós bagetteket süt: megnyílt a Tradi pékség

Hirdetés

Tíz évig a színpadon dobolt, most ropogós bagetteket süt: megnyílt a Tradi pékség

Hirdetés
Maróti András a zenész létet cserélte le a pék szakmára, amit egyelőre kicsit sem bán. Pedig minden reggel négykor kel, és fél ötkor már a nemrég nyílt pékségében süti a kovászos kenyeret és a finom bagetteket.
Hirdetés

Nemrég bemutattunk nektek egy egészen apró és elbűvölő pékséget a budai oldalon, ami Babushka névre hallgat. Szintén apró, de azért egy árnyalattal nagyobb hely a Tradi Budapest pékség, ami ugyanúgy egy új versenyző a fővárosi pékpiacon. Szerencsére egyre több jó pékség nyílik, de a jó kovászos kenyér mellett igazi francia bagett még kevés helyen kapható. Ilyen hely most a Tradi, szemfüles bagettrajongók ezt már a nevéből is kiszúrják, hiszen a franciák a hagyományos bagettet illetik traditionelle, azaz tradi névvel. 

Fotó: Mudra László

Na, de itt álljunk is meg egy szóra! Aki ugyanis a szuper bagetteket készíti, az nem más, mint Maróti András, akit sokan a Fish! együttesből ismernek, Andris ugyanis több mint tíz évig volt az együttes dobosa. A karizom mindenesetre megvan, mondhatnánk, de hogyan alakult a többi? 

Új-Zélandról egy párizsi pékségbe

András pár éve Új-Zélandra költözött, ahol a kovászos kenyérnek már nagy hagyománya van, és mivel egy egészen új életformába csöppent, úgy gondolta, egy új szakmát is megtanul. Így lett pék. A kenyérsütést aztán Párizsba költözve tovább tökéletesítette, itt tanulta meg a hagyományos bagett készítését is, ami – mint hangsúlyozza – nem kovásszal, hanem élesztővel készül. András a legjobb belvárosi pékségekben készült fel a szakmára, ahol ezerszámra sütik a bagetteket. Hiszen egy tősgyökeres franciának reggel első dolga megvenni a frissen sült bagettet, majd lehetőség szerint délután még egyet. 

Fotó: Mudra László

Sajnos mifelénk elég sok kenyérterméket hívnak bagettnek, ám ezek többségének a hagyományos bagetthez semmi köze! Az igazi bagett első és legfontosabb tulajdonsága, hogy a héja kifejezetten kemény, vastag és ropogós. Ez mutatja, hogy a tészta valóban elég hosszú ideig kelt, na meg a vastag héj megvédi a bagettet a kiszáradástól is. András pontosan ilyen, hagyományos francia bagettet süt.

Fotó: Mudra László

Kis családi pékséget nyitottak

Egy éve költözött haza Budapestre, és a pékség megnyitásába feleségével együtt vágtak bele. Bár ők Budán laknak, az Újlipótvárosban találtak egy helyiséget, amibe beleszerettek, így tavaly év végén meg is nyitott a Tradi. Már a próbasütések alatt odaszokott a fél környék, hiszen egyelőre a Pannónia utcában sem friss bagettből van a kerítés. De ha így is lenne, mint Párizs példája bizonyítja, a jó pékségből sohasem elég.

Fotó: Mudra László

Biztos más is így van vele, de én imádok belépni egy pékségbe, nagyon szeretem a frissen sült kenyér illatát. Na, ilyen élményből a Tradiban van bőven, hiszen ez tulajdonképpen András egyszemélyes péksége, mindent ő készít helyben. Lehet, hogy kissé hosszan áradoztam a bagettekről, holott más is bőven sül: a kovászos kenyerek például többféle változatban, és nem lehet elmenni szó nélkül a péksütemények mellett sem. 

Mivel francia pékségről van szó, természetesen mindennap kapható croissant, ami francia vajjal készül, de emellett az itthon népszerű kakaós csiga és túrós batyu is képviselteti magát. Andris különösen büszke a mandulás párnára, de nekem a sós péksütemények jöttek be a legjobban, ezek közül is a kedvencem a mini quiche, ami sonkás és vega változatban is kapható. A péksütik többsége 450-500 Ft, a bagett 490, a kovászos kenyerek pedig 750-850 Ft-ba kerülnek. 

Fotó: Mudra László

András azt mondja, egyelőre nem bánta meg, hogy lecserélte a zenélést a pék szakmára. Ez sem könnyű életforma, hiszen itt éjszakázás helyett hajnalozni kell, de egyelőre nagyon élvezi a sütést. És természetesen már az egész utcát névről ismeri, hiszen szinte mindenki a Tradiban veszi a kenyeret. 

Tradi Budapest- 1136 Budapest, Pannónia utca 13.

Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!

Hirdetés
Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?