A ZamJam egy új versenyző a hazai fesztiválpiacon, a kínálata pedig nem hasonlítható egyik meglévő zenei eseményhez, sem zenei, sem kulináris szempontból.
Sok jó bármi kis helyen is elfér
A ZamJam 2023-ban is retró: Szikora Robi és az R-GO, Fenyő Miki vagy épp Presser Gáborék formációja van a headlinerek közt. Emellett próbálnak nyitni a fiatalabb generációkra is, ugyanis a koncertek után dj-kkel bulizhatunk hajnalig. Ennek ellenére a korosztály nem a Soundon megszokott tizenévesek.
Területileg sokkal kisebb helyet foglal, mint a többi népszerű zamárdi fesztivál, de a mennyiség sosem egyenlő a minőséggel! Bevallom, zeneileg nem annyira az én asztalom a ZamJam, na de a kitelepült éttermek egyértelműen maradásra bírtak.
MÁK pop up
Nagy lángosrajongó vagyok, és a MÁK bisztró lángosa régóta bakancslistás nálam. A ZamJam kellett hozzá, hogy megkóstoljam, de nem kellett sok falat hozzá, hogy a szívembe zárjam. Mérete alapján kisebb kategória, de (ahogy a legtöbb lángos) kiadósabb, mint amilyennek tűnik. Az ára a fesztiválon 3200 forint.
A pirított mákkal kelesztett tészta és a mákolajos-mákos tejföl is egyedi – ez utóbbi, ahogy a sajtok is, balatoni termelőktől érkezik, három hónapos Vászolyi Balaton sajt és Vászolyi kékszalagos érlelt sajt kíséretében. Az összhatás teljesen lenyűgöző: az i-re a pontot a vajban sült fokhagymaolaj és a savanyított medvehagymatermés teszi fel. Nemcsak a tökéletes tészta, de a feltétek miatt is megér egy kóstolást, bárhol is futtok bele.
Bistro Sparhelt
A Michelin 2022 matrica büszkén díszeleg a Bistro Sparhelt ZamJam-es pultjánál. Az étlap – ahogy a többi helyen – nem sokoldalas, de annál velősebb. Saláta, burger, desszert és menü kapható. Árak tekintetében igencsak jutányos michelines étteremhez képest: a legdrágább tétel a gourmet burger 4200 forintért, menüben (előétellel és desszerttel) 7800 forint. Ez az első kajás stand a fesztiválon – nem lep meg, ha sokan nem mennek tovább.
Én egy vega gourmet burgert kóstoltam (3900 forint), amibe füstölt padlizsán, szarvasgombás majonéz, kecskesajt, saláta és paradicsom kerül. Az ízek közt én a padlizsánt éreztem uralkodónak, és csak utána a szarvasgombát: ez pozitív csalódás volt számomra, mert a szarvasgomba tud nagyon tolakodó lenni, de ebben a burgerben nem az. A buci egy nagyon puha verzió, amivel egyetlen probléma volt: ha nem esszük elég gyorsan, hamar átázik. Ahhoz viszont tökéletes, hogy nem tereli el a figyelmet a tartalomról, se az ízével, se a méretével – jók a buci-„husi” arányok.
Kistücsök
A másik bakancslistás egységem a MÁK bisztrón kívül a Kistücsök volt. Itt nem konkrét elképzeléssel érkeztem, mit is kóstoljak, de a menüt böngészve a tépett kacsa egykettőre kiszakított egy darabot a szívemből. A paradicsomos-gyömbéres káposztával kínált hús ára a fesztiválon 4900 forint volt.
Meglepő módon nem járt mellé semmi pékáru, ez picit hiányzott is, de az omlós, nagyon szaftos húshoz remekül passzolt a pikáns, gyömbéres káposzta. Az ízek tökéletes harmóniában voltak, ahogy az állagok is: a köret képviselte a roppanósságot, a hús pedig a puhaságot. Általában ez fordítva van, gondoljunk csak pl. a rántott hús-krumplipüré kombóra.
Pár szem aszalt paradicsom került mellé, ebből végtelen darabot meg tudtam volna enni még, de nem akarok telhetetlen lenni. Az étel lényege, a nagy adag kacsa hibátlan volt, a köret korrekt – az említett hiányosság pedig lehet, hogy csak nekem tűnt fel.
Hableány
A balatoni éttermek egyik népszerű egysége az északi parton büszkélkedik fix egységgel. Nem jártam még náluk, de lehet, hogy beugrok a legközelebbi badacsonyi utamon, mert a tapolcai lazacpisztráng elég meggyőző volt.
Ez az étel egy egyszerű halétel, igényes és minőségi alapanyagokból. A friss mikrozöldek teszik igazán izgalmassá, de nekem az is nagyon tetszett, hogy a fűszervajas öntetnek köszönhetően az egész nagyon szaftos, annak ellenére, hogy a hal teljesen át van sütve. Az ára a fesztiválon 4500 forint volt, ezért három kis szelet halat és egy kb. maroknyi zöldet kaptunk. Ezt egy picit drágának tartom a többi egység mennyiségeihez viszonyítva, de máshol nem nagyon láttam halat, úgyhogy aki omega zsírsavat pótolna, ne hagyja ki! A 3 tételes étlapon előételként találunk pácolt bivalyt sült paprikával és aiolival, desszertnek pedig egy cseresznyés mandulapiskótát.
Lavender Terasz
Ennyi kaja után csak egy kis desszertnek maradt hely. A Lavender Terasz namíbiai zebubélszínje amúgy sem annyira nekem való fogás, ellenben a kakaós-mogyorókrémes mousse desszertje édes morzsával és málnával nagyon vonzó volt. Az elvárásokat nem ugrotta meg nálam 100%-osan, de összességében egy könnyed kakaós édesség, az ára 2000 forint. Én hiányoltam egy kicsit több fanyarságot vagy intenzívebb ízeket, de valószínűleg nem ez, hanem a steak a hely fő specialitása. Kalandvágyóknak ajánlom, a színes burgonyachips, a magyaros paprikakrém és a mangalicaropogós elég meggyőzően hangzik.
A ZamJam hiánypótló fesztivál
Gasztronómiai szempontból nekem leesett az állam, mennyire minőségi és igényes kínálattal készültek a látogatóknak. A vendégekben pedig meg is van a kulináris kíváncsiság: nem a legolcsóbb pizzaszeletest vagy a leggyorsabb hot dogost keresik. A ZamJam egy családi fesztivál, ahova el lehet menni tini gyerekekkel szülőknek vagy akár fitt nagyszülőknek, anélkül, hogy feszengeni kéne a vadul bulizó fiatalok között. Az érettebb generációt célozza, nincs az első sorban tolakodás, egyszerűen mindenki élvezi a koncerteket, miközben jókat eszik (és persze iszik is. 😉 ). 2023-ban július 27-29. között került megrendezésre.
Ha tetszett a ZamJam cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!