A Las Vegan’s és a Smoke Riders régi motorosok a gasztronómiában. Mindkettőnek van már több egysége is Budapesten, de a pesti Zsiráf „kertjében” egymás mellé parkoltak le, minden vendég legnagyobb örömére. Arra gondoltam, megversenyeztetem őket, melyik nálam a befutó!
Vegán vs. húsimádó
A vegánok értelemszerűen nem tudnának választani a Smoke Riders étlapjáról, húsimádóként pedig a Las Vegan’s kínálata nem kifejezetten vonzó. A két hely így tökéletesen kiegészíti egymást, és a társaság minden tagja talál kedvére való street foodot, ami egy görbe este előtt (vagy közben) igencsak jól tud jönni.
Mindkettő jöhet, de melyik a finomabb?
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a vegán kajákkal is tudok azonosulni, de egy kis tépett hústól sem megyek falnak. Kértem hát két ugyanolyan tálat: egyiket a Las Vegan’s kínálatából választottam, a másikat pedig a Smoke Riders-ből. A kezdetektől az volt a feltett szándékom, hogy összehasonlítsam, ki a nyerő nálam.
A Las Vegan’s pulled pork táljára kamu pulled porkként tépett szójahús kerül, mellé pedig jégsaláta, káposztasaláta, „mézes”-mustáros szósz és egy nagy adag pirított hagyma. Hasáb- vagy steakburgonyával, felár ellenében pedig édesburgonyával is kérhető.
A tépett szója nem rendkívüli elem a vegán cuccok között, és ahogy várhatjuk tőle, az ízesítésnek, na meg az állagnak köszönhetően tényleg szinte megszólalásig hússzerű.
Aki elvi okokból vegán, esetleg egészségügyi állapota nem engedi a valódi húst, annak áldás lesz ez a kaja, ami ráadásul nagyon laktató is! A textúrák szuperek, és a pirított hagyma nagyon fontos eleme a kompozíciónak. A mustáros szósz viszont valahogy nekem nem illett ehhez a kajához, egy füstösebb, édeskésebb ízvilágot jobban el tudnék képzelni mellé. A salátához nem ártott volna egy kis öntet, de a vegán kajáktól végső soron nem várja el az ember, hogy ízrobbanást okozzanak kóstoláskor. Korrekt ebéd vagy vacsi a húsmentes napokra! Nálam ez a kaja így 10/7 pontos.
BBQ tál a Smoke Riders-től
Tépett malac, édesburgonya és cékla kerül a méretes BBQ tálra a Las Vegan’s szomszédjában. Ebben látszólag nincs semmi különleges, a vegán tál szinte izgalmasabban is hangzik. A hús viszont annyira puha és ízletes, hogy nálam az első falattal lekörözte a szóját. Kicsit a cékla is füstös, de egyértelmű, hogy a hús a lényeg. Ez a pulled pork olyan omlós, hogy alig van hús-állaga. Mély, telt, füstös ízű, szuper hozzá a BBQ szósz is. Ez az ízvilág nekem jobban bejött, mint a mustáros vonal a szója mellé. Ráadásul akkora adag, hogy ketten is jól lehet vele lakni.
Az édesburgonya köret, ahogy a Las Vegan’s-nál is, egy basic mirelit verzió. Összességében a húsos tálra 10/8 pontot adok, mert egy kis extrát el tudnék hozzá képzelni, akár egy plusz sült zöldség vagy valamilyen csípős szósz formájában.
Egyszer ezt, egyszer azt
Ugyan nálam ezt a versenyt a húsos Smoke Riders nyerte, hangulattól függően nem temetem a Las Vegan’s-t sem. Legközelebb szívesen megkóstolok mást is a kínálatukból, hiszen nagyon szimpatikus, hogy minden frissen készül, és minden kajájuk sok-sok zöldséget tartogat. A masszívabb italozás mellé mondjuk nem árt a zsír és a szénhidrát, úgyhogy válasszatok belátásotok szerint, de egyetek valamit, ha a Zsiráfnál jártok, mert enni jó! 😀
Ha tetszett a Zsiráf cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramonés Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!