Hegedűs János – vagy ahogy a környezetében mindenki ismeri: Gianni – szakácsként végzett, dolgozott konyhafőnökként, de az utóbbi tíz évben a Budai Gesztenyés étterem üzletvezetőjeként ismerhették a vendégek. Ami, bár nagyon a szívéhez nőtt, egy idő után úgy érezte, ideje valami mást csinálnia. Hiszen ha az ember nem tud feljebb lépni, akkor nincs már motivációja. Így kilépett addigi életéből, és mindenféle, vendéglátáshoz kapcsolódó vállalkozásokon törte a fejét, amikor egyszer csak a vírus miatt minden étterem bezárt.
Nem esett azonban kétségbe, újratervezte az életét, és mivel már kiskorában is cukrász szeretett volna lenni, eldöntötte: kávézóknak fog kekszeket és süteményeket beszállítani. Ez egy ideig működött is, mindenki azonnal lecsapott a finom kekszekre, pitékre és a flódnira. Csakhogy ősszel, a második hullám után a kávézók is bezártak. És Mivel nem akart ismét valami új dolgokba kezdeni, elhatározta, hogy a kis kekszműhelyből – amit addig csak csomagolásra használt – saját boltot csinál. Így nyílt meg két hónapja, január közepén A Sütis. A hely nagyon kedves és hangulatos, a tulajdonos mindent maga csinált, a pultot például egy egykori, rozzant kukoricagóréból rakta össze.
Klasszikus boltocska
János – azaz bocsánat, Gianni – azt mondja, A Sütis a névvel egyben azt is szeretné érzékeltetni, hogy ez nem egy cukrászda, hanem egy süteménybolt, ami a járványidőszak elmúltával is inkább elviteles rendszerben működik majd. Hely sem nagyon van leülni, és a kapacitás sem olyan óriási egyelőre, pedig a tulajdonos reggeltől estig süt. Éppen a héten érkezett mellé egy segítő – szükség is volt már rá.
A Sütis nem panaszkodik, nagy a forgalom, egymásnak adják a kilincset a vevők, aminek nagyon örül, főleg, hogy eredetileg nem is akart saját helyet nyitni. És ha nem lett volna a bezárás, nem is nyitott volna. Továbbra is süt amúgy kávézóknak is – bár sajnos nyilván egyik hely sem az aranykorát éli éppen –, és emellett csomagolásmentes boltoknak is szállít.
De a forgalom legnagyobb részét a bolt bonyolítja, ahova azonnal odaszoktak a környékbeliek. János amúgy nagyon hisz a 9. kerületben, nem is akarna turistásabb helyen nyitni. Bevallotta, gondolkodik a terjeszkedésen, de mindenképp marad a kerületben. A helyi lakosok így is megtalálják, amiben szerinte annak is szerepe van, hogy a helyszínen húsz éven át egy rétesbolt működött. Emellett az árait is emelni kellene, ha a belvároshoz közelebb költözne – márpedig a vevők a finom ízek mellett a szuper árakat is díjazzák. A sütik ára 5-600 forint, a kekszek persze olcsóbbak.
Kedves és házias
Ha mindenképpen meg kellene határozni A Sütis vonalát, akkor azt mondanám: újító házias. Nagyon sok hagyományos, vagy, mondhatnám, magyaros sütit találunk nála, például réteseket, pitéket, zserbót, Rákóczi-túróst, répatortát vagy éppen mézes krémest. Ugyanakkor szeret csavarni egyet a hagyományos recepteken. Hiszen a vevőknek is kell az újdonság, meg aztán ő is bírja a kihívásokat. Így például a hagyományos zserbó mellett van pisztáciás zserbó, és amikor ott jártam, éppen Esterházy-pite sült a hagyományos Esterházy helyett. János külön hangsúlyozta, hogy a receptet a Street Kitchen oldalán találta.
Bár a sütik többsége a hagyományos, otthoni sütiket idézi, azt azért mindenképpen hozzá kell tenni, hogy kifejezetten sok a glutén- és laktózmentes recept. Sőt, igazából az összes süti laktózmentes, mivel János felesége laktózérzékeny, így erre nagyon figyel. Emellett, amit tud, azt igyekszik megoldani gluténmentesen, mint például a brownie-t, ami rizs- és zabliszt keverékéből készül. És mint nevetve hozzáteszi, szerinte a város egyik legjobb brownie-ja.
Ezzel amúgy nem is túlzott, duplán teszteltem, és tényleg nagyon finom. Csillagos ötösre vizsgázott a flódni és a Rákóczi-túrós is. Egyedül a répatorta nem jött be annyira, azt túl száraznak találtam. A spenótos pogácsa viszont mennyei, szerencse, hogy nem vettem belőle egy kilóval.
János egyébként mindennap másféle pogácsát süt, ahogy a réteskínálat is folyamatosan változik. Ugyanakkor vannak a pultban állandó darabok is, amit mindennap keresnek. A zserbóból, brownie-ból és a flódniból ad el a legtöbbet, ezeket viszik, mint a cukrot, hiába múlt el a karácsonyi időszak. És persze hatalmas sláger a mindenféle pite, ami A Sütisnek szinte védjegye lett.
1093 Budapest, Közraktár u. 22.