Mindkét helyről írtunk már nektek, a Hegyvidéki Ízlelő önmagában is egy rendkívüli vállalkozás, hiszen a séfen kívül náluk csak fogyatékkal élők dolgoznak. Jelenleg az étteremben 15 megváltozott munkaképességű ember, autista, valamint mozgás- és értelmi sérült tud dolgozni. Persze ez nem lenne elég a sikerhez, mert mindemellett jól is főznek, nemrég séfet is cseréltek, ami őszintén szólva rájuk is fért, azóta még jobb az ebéd.
Idén nyárra a teraszt is megnyitották, és nagyon jól éreztek rá arra, hogy a XII. kerület autómentes főterén elférne még egy fagylaltozó is. Böröcz Zsófi, a N’iceroll tulajdonosa pedig régóta terjeszkedni szeretett volna Budán, így találtak egymásra a Hegyvidéki Ízlelővel.
Persze van a közelben fagylaltozó, de Zsófi egy egészen más típusú desszertet készít. Az első és eddig egyetlen N’iceroll két éve nyitott Újlipótvárosban, különlegessége, hogy a fagylalt helyben, frissen készül a vendég előtt, kizárólag természetes összetevőkből. Ahogy Zsófi fogalmaz, tulajdonképpen egy á la carte fagyit készít a vendég előtt. A végén pedig a fagylalt a feltekerés révén csodás és egzotikus tálalást kap.
Kizárólag természetes anyagokból
Sokat próbálkozott, míg eljutott oda, hogy kizárólag természetes összetevőkből tudja elkészíteni a fagylaltot. Így a fagyikban nincs semmilyen mesterséges adalékanyag, ízesítő, színezék, és cukor is a lehető legkevesebb. Sőt, hosszas kísérletezés után cukormentes és teljesen tejmentes fagylaltokat is tud már készíteni. Ezenkívül gyakorlatilag minden öntetet és szórást is maga állít elő házilag. Ez azt jelenti, hogy maga süti a brownie-t, de ő készíti a sós karamellás öntetet, a citromkrémet, sőt kezeletlen héjú narancsból még narancslekvárt is főz.
A N’iceroll fagyi tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy kis palacsinta, csak éppen hideg. A fagyikészítő eszköz is leginkább egy palacsintasütőre emlékeztet, csupán azzal a különbséggel, hogy nem fűt, hanem hűt. Itt minden fagyi a vevő szeme előtt készül, pontosan láthatjuk, mi kerül a poharunkba. Az alap a szemünk előtt fagy meg, majd egy gyors mozdulattal fel kell tekerni, és mehet is bele a pohárba, majd jönnek rá a különböző öntetek és feltétek.
Budán egyelőre pop-up jelleggel működnek, ezen a héten biztos kipróbálhatjátok őket, de benne van a pakliban, hogy maradnak egész nyáron. Itt kevesebb ízből választhatunk, mint Újlipótvárosban, cserébe vannak olyan kombinációk, amelyek csak itt elérhetők. Mint például az én nagy kedvencem, a mákos-citromos, amire feltétként saját készítésű habcsók kerül.
Zsófi nagyon figyel a szezonalitásra is, mindig friss gyümölcsöt használ a fagyihoz, illetve sokszor zöldségeket is, bár azt kevésbé keresik. Amíg tartott a rebarbaraszezon, az volt a hatalmas kedvenc, most a sárgabarack a menő, illetve lassan jönnek a dinnyefagyik is, a rajongók nagy örömére. A N’iceroll fagyik két és fél gombóc fagyinak felelnek meg, ezért az áruk is magasabb az átlagosnál, egy adag 990 Ft. Mint Zsófi mondja, lehet, hogy nála egy héten csak egyszer eszik valaki fagyit, de akkor biztos lehet benne, hogy kizárólag kézzel készült, jó minőségű terméket kap.
N’iceroll a Hegyvidéki Ízlelő teraszán, 1126 Budapest, Böszörményi út 23–25.