Hirdetés

Kajakóma Isztambulban!

Mexikói pulled pork taco

Tortilla házilag

Fűszeres, sült karfiolos-paradicsomos saláta

Chili, sült paprika, és még rengeteg minden
Hirdetés

Kajakóma Isztambulban!

A 150 éves megszállás nem maradhatott válasz nélkül, így pár cimborámmal ellátogattunk Törökországba, és mindent megettünk, amit csak láttunk - ennek az igaz krónikája ez!
Hirdetés

Isztambul már abból a szempontból is érdekes, hogy két kontinensen terül el, és mivel mi fapadoztunk, így rögtön az ázsiai oldalra érkeztünk, ahonnan komppal lehetett átkelni. Az első élmény itt ért, mivel kábé kétpercenként próbáltak teát, kávét, és minden létező dolgot ránk sózni, aminek ezen a ponton még erősen ellenálltunk.

A szállásunk a Taksim tér környékén volt, így miután lemálháztunk, rögtön rá is mentünk egy jófajta döner kebabra rizzsel, hozzá pedig a hanyatló nyugat mételyét és ópiumát, a Koka Kolát (sic!) kortyoltuk.

Amint az a képeken is látszik, az adag egyáltalán nem volt nagy, és a hozzávalók minőségén sem dobtuk el az agyunkat. A hús jelen esetben bárány volt, és teljesen korrekt, de ennyi, az ára mindenestül olyan 18 líra volt (egy török líra perpill 107 magyar forintot kóstál).

Ezután csaptunk egy hevenyészett városnézést, felmásztunk a Galata toronyba, majd úgy döntöttünk, a nagy ijedtségre kéne inni valahol egy sört.

Nos, a vallási kérdések miatt ez nem feltétlenül a legegyszerűbb dolog volt, de elővettük minden turista-érzékünket, és találtunk egy helyet, ahol legalább 10 buznyákért tudtunk inni egy háromdecis Efest – gratuláltunk is maguknak hozzá utána.

Miután ezen túlvoltunk, a helyi kisboltban jól bevásároltunk csipszből és csokiból, majd (mivel itt sem volt sör, röhej), átmentünk egy másikba, ahol pedig a helyi Efes kínálat láttán estem eksztázisba (olyan 3-4 líra volt darabja, doboz, fél liter, más márka viszont nagyon nincs is), majd mindből vettünk legalább kettőt.

A lakásba felérve gyorsan rájuk is gyújtottunk, osztályoztuk, méregettük őket, majd lecsapattuk egy otthonról hozott, jóféle literes Jamesonnal, mert a magyar az külföldön is úr. Azt hiszem az este ennyi izgalmas történt, utána focit néztünk, és annak a reményében nyugovóra tértünk, hogy éjszaka nem lesz semmilyen nagyobb lázadás.

Reggelre csak félig lett igazunk, mivel a gyomrunk kezdett lázadni az ellen, hogy közel egy napja csak egy normális kaját ettünk, így gyorsan le is mentünk a ház aljában található étterembe, ami negyed kilenc lévén, a nyolcas nyitást nem tartotta fontosnak betartani, így az utcán egy kicsit feljebb menve egy előző nap látott helyre campeltünk be, ahol a török-magyar barátságot szem elé helyezve a felszolgáló / szakács nénivel kézzel-lábbal megértettük magunkat, és rámentünk egy omlettre, illetve angol reggelire, capuccinoval, meg teával.

A kaja lassan jött ki, ellenben korrekt volt, mondjuk egy omletten azért olyan sokmindent nem lehetett elrontani. Sajnos, csak miután kikértük, vettük észre, hogy az étlapon szerepel egy (mc)menemen nevű tétel is, amit én így elsőre a shaksuka helyi verziójának tippeltem volna, de ezt akkor csak mint elfogyasztandót raktároztuk el magunkban.

Pörögtek a programok, Topkapi palota, Hagia Sophia, Kék Mecset, utána meg megint megéheztünk, így egy tetőteraszon elfogyasztott obligát sör után beültünk egy utcafronti kajáshoz, ahol szintén egy kebabot toltam, csak ahogy a képen látható, egy másik alfajából a történetnek, valamint újfent eljátszottuk a hülye turista című játékot, melynek keretein belül az “ajándék” salátákkal majdnem kétszer annyit kesseltünk (a vége olyan 25 líra lett), de mindegy. Ugyanígy nem szeretnék beszélni a tradícionális török vécével történő találkozásomról sem, ami csak kicsivel jobb ugyanennek az orosz verziójánál, ami tudvalevőleg csak két bot.

Grande Bazár, utána hazaérés, és irány a Taksim környéki kajások, mert durvák vagyunk, a jelszó wetburger és kokorec! A wetburger ott a prosztó népkaja, fillérekért árulják (2,5 líra), és nem más, mint egy rossz minőségű hamburger, paradicsomszószba nyomva, és kicsit aztán összesütve.

Nos, ez egyáltalán nem volt jobb annál, mint ahogy hangzik, úgyhogy egynél meg is álltam.

Ismerkedjünk meg a kokoreccel: ez gyakorlatilag báránybél, megsütve, felvágva, és jelen esetben kifliben szervírozva.

Ízre kicsit rágós, sült, paprikás utóbüfi-felhangú stuffa, korrekt, és ez sem drága, de azért mindennap nem enném, viszont a korábbi riogatás is teljesen felesleges volt, miszerint ha nem jól csinálják meg, akkor jöhet a vírusos bélfertőzés, és a kórház. Itt is igaz az a szabály, hogy ott kell enni, ahol sokan vannak, helyiek, és akkor nem lesz gond.

Ezek után hazatérés, maradék Jameson és sör elfogyasztása, tetőteraszon chillelés, valamint konstatálása, hogy napszúrást kaptam, és lázas vagyok. A srácok további gasztronómiai kalandokat éltek meg, melybe beletartozott némi meleg viszki, valamint utcán jégről árult kagyló elfogyasztása hajnali egykor, de erről ők tudnának többet mesélni, én már akkor félálomban vergődtem, de szerencsére volt, aki a hajnali kettes meccset is meg akarta nézni….

Másnap reggeli, omlett, majd mentünk tovább a Boszporusz túrára, de előtte a híd aljában lévő éttermeknél beültünk a várakozás hosszú perceit enyhíteni, én speciel egy török teával, ami pont olyan volt, mint amit Mohammednél kaptunk anno, a Téba gyrososnál. Mondjuk volt még egy jó cucc, apróhalak megsütve, és kifliben adva, csak azt perpill nem mertem megkóstolni, mert már délután egykor a harmadik lázcsillapítómnál jártam, és alaphangon nem vicces 35 fokban fázni, így inkább a gyógyulásomra koncentráltam.

A hajón megint szórták a kávét és a teát, mintha kötelező lenne, viszont mire felértünk A Kavagiba, ott már mi is rendesen kajásak voltunk, így hasraütésszerűen beültünk az egyik helyre, ahol noha nem volt sör (gyász) egészen jót kajáltunk, én személy szerint panírozott kagylót, fokhagymás szósszal, és mirelit sült krumplival, de voltak még tök jó tengeri cuccok, halak, ilyesmik.

Ezután tök feleslegesen felmásztunk a hegyre, ahol volt egy bezárt várrom, majd lefelé lóhalálában beslukkoltunk egy hideg Efest, utána pedig hajó vissza.

Hazafelé beugrottunk a Shake Shack nevezetű, amerikai gyorsétteremlánc helyi egységébe, melyről a kalandjaimat Magyarország legnépszerűbb weboldalán, a Burger Blogon írtam meg.

Másnap reggelire átmentem totál parasztba és kikértem a hot-dogot, házi sült krumplival, dupla virslivel, teljesen korrekt volt. Nem járt olyan jól, aki menement kért, mert kábé pont ugyanúgy nézett ki, mint az omlett, bár gyanítom, a néninek csak elege lett, hogy hozzá járunk tönkretenni a vécét…

Nyilván, ezt nem is volt nehéz a hot-dog mellé kikért török kávéval, ami egyáltalán nem volt annyira gyilkosan erős, viszont volt egy érdekes, dohos felhangja, mintha egy régi pincében nyelvvel vennék levegőt, de mivel nem vagyok nagymester a kóstolásban, most ennyivel be kell érnetek.

Ezek voltak a gasztronómiai kalandozásaim Isztambulban, ami amúgy egy tök jó hely, elképesztően sok emberrel, kultúrális sokszínűséggel, ősi történelemmel. És meglepetésekkel lépten nyomon (amiből most csak az aluljáróban található fegyverboltot emelném ki. Mind az ötöt).

Ne hagyjátok ki!

Fotók: Jancsa János

Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?

Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások