Zavar a hidegfront? Szerencse, hogy nem vagy borász!
Ha valaki beül a moziba, nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen filmet választ, ettől függetlenül a Folyékony arany érdekes kísérlet, hiszen jól egyensúlyozik a dokumentum- és játékfilm határán, elég sok feszültséget felvonultatva.
Mint a rendező nyilatkozta, azért is szeretett volna filmet forgatni a témáról, mert a tokaji aszút sokan itthon is csak hallomásból ismerik, kevesen isszák. Csak annyit tudunk róla, hogy nagyon drága, de azt már nem, hogy miért ilyen magas az ára. A filmhez három, direkt egymástól eltérő karaktert választottak ki: Szepsy István, a mádi Szepsy pincészet alapítóját; Bacsó András, a Tokaj-Oremus pincészet igazgatóját; és Alkonyi Lászlót, aki borszakíróból lett borász, és jelenleg a tállyai Kaláka Pincészet társtulajdonosa és borásza. A középpontban természetesen Szepsy István áll, akinek az ősei több száz évre visszamenően itt éltek a környéken és borászattal foglalkoztak. Nem ma kezdte tehát a borkészítést, nem véletlen, hogy a legnagyobb név a szakmában.
A film nem annyira a borról szól, mint inkább három megszállott ember harcáról. Mi, akik csak olyan szinten követjük az időjárást, hogy fel kell-e venni a kabátot, nehezen tudjuk elképzelni, hogy vannak szakmák, amelyek ennyire kiszolgáltatottak az időjárásnak. Az aszúszemek létrejöttéhez elengedhetetlen ugyanis a Botrytis cinerea nevű penészgomba és néhány esős nap. Ezután viszont teljes napsütésre és melegre van szükség, hogy a bogyók kiszáradjanak és beinduljon az aszúsodás. Ha a hosszú, száraz ősz elmarad, aszú sem lesz, és az egész termésnek lőttek.
A film valódi drámákat sorakoztat fel, és még egy laikus érdeklődő számára is – mint amilyen én vagyok – érdekes és figyelemfelkeltő. Kiderül belőle viszont, hogy a borász élete gyakorlatilag az időjárással való küzdelemből áll: állandó aggódás, hogy lesz-e elég csapadék, vagy már túl sok az eső? Kisüt-e a nap, de nem lesz túl meleg? Mikor száll fel a köd? Jönnek-e a seregélyek? Elmennek-e a seregélyek?
Hiányoltam, hogy magáról a borkészítésről viszonylag keveset tudunk meg, borpincékbe sem pillanthatunk be. Hiányzott kicsit az is, hogy a rengeteg küzdelem és nehézség mellett nem mutatja be a film a borkészítés jó oldalát, pedig biztosan van. A borász szakmát úgy képzelem, mint az egyik legszabadabb dolgot, ahol kemény a munka, de a természet közelsége sok mindenért kárpótol. A film azonban annyira a drámára összpontosított – talán mert moziba lett szánva –, hogy úgy éreztem, eközben elveszett a szépség. Mármint a munka szépsége, mert gyönyörű tájból és természeti képekből szerencsére sok van.
Rengeteg új információt megtudtam viszont az aszúról, többek között például az sem volt nekem eddig világos, hogy aszú nem készülhet minden évben. A film is elkapott egy olyan évjáratot, amikor hiába vártak hosszan a szürettel, annyira hideg és párás volt az ősz, hogy nem tudtak kiszáradni a szőlőszemek. Egy idő után azonban már nem lehet tovább várni, legkésőbb október végén le kell szüretelni a szőlőt, de ha az aszúsodás nem megy végbe, maximum egy jó édes bor készülhet. Az aszúkészítés tehát amellett, hogy nagy rizikó, hatalmas munka is, hiszen az aszúszemeket egyenként kézzel kell a szőlőről lecsipegetni.
Csodásan bemutatja viszont a film a borászat emberi oldalát és a borászok életét, amibe szerintem kevesen gondolnak bele boriszogatás közben. Látszik, hogy a film évekig készült, és nagyon sok energiát tettek bele, ezért is furcsa, hogy nem volt idő kifejteni bővebben az aszúkészítés folyamatát, míg néhány, szerintem fölöslegesnek tűnő dolgot – kitüntetések átvétele, aukciók – hosszan követhetünk. Egy biztos: arra tökéletes ez a film, hogy azonnal, mindent hátrahagyva el akarjunk indulni Tokaj-Hegyaljára.
A Folyékony arany szeptember 19-től látható a mozikban. A film nyilvános bemutatója szeptember 17-én este 19 órakor lesz az Urániában, exkluzív tokaji borkóstolóval.