A SMART rovat támogatója az
A SMART rovat támogatója az
A SMART rovat támogatója az
Nincs is annál jobb, mint mikor friss fűszernövények illata lengi be a teret, és a kertből egyenesen a konyhádba, onnan pedig a kajába kerülnek. Sajnos a téli szezonban ez már kevésbé lehetséges, de ne búsulj, a fűszernövények szárításával nem kell lemondanod erről az élményről!
Fűszernövényeket már mintegy 60 000 évvel ezelőtt is használtak, és ahhoz sem kellett sok idő, hogy rájöjjenek: ezek dehidratálása lehetőséget nyújt rá, hogy meghosszabbítsák felhasználásuk időtartamát. Ebben a korban pedig egészen biztos lehetsz benne, hogy nem voltak fancy eszközök, se túlbonyolított metódusok, így ma is, te is bátran nekiállhatsz a fűszernövények szárításának, mutatjuk, hogyan csináld!
Az aratással kezdődik minden!
Értelemszerűen, mielőtt bármit is szárítanál, előtte be kell takarítani a felhasználni kívánt növényeket. A legmegfelelőbb időpont erre a reggel, amikor a harmat már eltűnt, és a növények a leglédúsabb állapotukban vannak. Ha pedig nagyon maximalista vagy, akkor a szüretet a virágzás időpontja előtt, vagy annak korai szakaszában csinálod.
Ehhez egyébként nem kell túl sok eszköz, leginkább csak egy jó metszőolló, vagy egy sima konyhai olló, attól függ, mennyire lágyszárú fűszernövények szárítása a végcél. Ezeket úgy vágd le, hogy ha még remélhető belőle új hajtás, akkor nagyjából 15 centit hagyj meg a növényen. Ha pedig már nem szeretnél belőle többet betakarítani, akkor igazából nincsen szabály, akármennyi mehet belőle. Viszont azt jó, ha tudod, hogy a legízletesebb levelek mindig a növény tetején található friss hajtások. Ennek oka, hogy a növény aromáját a benne lévő olajok szolgáltatják, amik legnagyobb koncentrációban ezekben a részekben vannak jelen. A szüret után mosd át őket, és jöhet is a szárítás!
A fűszernövények szárítása
Négy-öt különböző metódus létezik a fűszernövények szárítására, ebből azonban nem javasoljuk mindegyik kipróbálását, de erre később visszatérünk!
Az első és egyik legszuperebb opció a felakasztós változat, bármilyen hülyén is hangzik. Ehhez mindössze kötözőanyagra van szükség, és egy helyiségre, ahova nem süt be a nap. Na jó, az sem árt, ha nincsen pára, és a hőmérséklet olyan 20-30 fok között mozog. Ha mindez megvan, akkor gyűjtsd csokorba a növényeket, kötözd össze és fejjel lefelé akaszd fel őket! Néhány héten belül, mikor már összetörhetőek a levelek, el is készültél a fűszernövények szárításával!
Ha nincsen lehetőséged fellógatni a növényeket, akkor fektetve is száríthatod őket, erre két megoldás is létezik. Az egyik opció, ha nincsen semmilyen eszközöd, akkor néhány réteg papírtörlőt tegyél alájuk, ami elszívja a nedvességet. Ez azért fontos, hogy megakadályozza a penészedést. A másik opció, hogy nagy, szitaszerű panelekre rakod őket, ami azért nagyon szuper, mert így lényegében minden irányból éri levegő őket, ami gyorsítja a szárítás folyamatát.
Fűszernövények szárítása gépekkel
Ebben a szekcióban a leghasznosabb módszer a szárítógép (na nem az, amiben télen a ruháidat szárítod), azaz dehidratáló használata. Ezzel gyorsabban elérhetjük a célunkat, viszont egyszerre nem tudunk nagy mennyiséget szárítani. Ennek ellenére ez egy jó megoldás, hiszen rövidíti a várakozási időt. Állítsuk a gépet körülbelül 30 fokra, ez bőven elég a megfelelő eredményhez, és nem is túl sok, így tehát a növény nem veszít az említett olajokból.
A másik két lehetőség a sütő és a mikró. Emlékszel, mikor fentebb azt említettük, hogy egyes lehetőségeket nem javaslunk? Na, ezek pont azok! Sok sütő ugyanis nem képes ilyen alacsony hőmérsékletre melegedni, de ha a tied tud 30 fokot produkálni, akkor bátran kísérletezz vele! Ehhez csak egy sütőpapírral bélelt tepsire kell fektetned a fűszernövényeket és pár percig sütni őket.
És akkor ott a jó öreg mikró, ami elvileg mindent megkönnyít és felgyorsít. A fűszernövények szárítása esetében azonban ez nem biztos. Ugyanis amikor vízszintes állapotban szárítjuk őket, ahhoz valamilyen papírtörlőre van szükség alájuk, ami egy mikróban egészen könnyedén lángra kaphat. Persze lehet próbálkozni nagyon alacsony watton és mondjuk sütőpapírral, de mi azért azt tanácsoljuk, inkább légy türelmes és válassz egy másik opciót!
Tárolás
Az utolsó fázis a kiszárított fűszernövények tárolása. Ehhez leginkább befőttesüvegeket javasolunk, amik jól zárhatóak. Fontos, hogy csak akkor tedd el a növényeket, ha már olyan állapotban vannak, hogy teljesen össze tudod törni a leveleket, tehát semmi nedvesség nem maradt bennük. Ez azért lényeges, mert különben bepenészedhetnek. Az üvegeket tedd egy relatíve sötét, hűvös helyre, és élvezd a saját fűszereidet egész télen!
Forrás: https://gardenerspath.com/plants/herbs/dry-herbs/
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!