A hétvégén került megrendezésre a budapesti Corinthia Hotelben a Tokaj Grand fantázianevű borkóstoló, melyen mi is részt vettünk.
Jelen esetben ez nem egy klasszikus, ültetett kóstoló volt, noha ilyenekre is volt lehetőség mesterkurzus címen. Összesen több, mint hatvan borászat állította ki magát két nagyteremben, és a közös koncepció a névből fakadóan természetesen a tokaji borok voltak.
Beérkezéskor kaptunk egy füzetet a tudnivalókkal, valamint egy kupont. Ezek után lehetett poharakat bérelni, fejenként 1500-ért, amit aztán ha visszavittél, egyben visszakaptad a pénzt is. Az esemény két teremben zajlódott, az egyik kifejezetten a mádiakra koncentrálva, a másik pedig a többiekre. Amint fentebb említettem is, voltak mesterkurzusok is tartva, többek között Szepsyre, a száraz borokra, vagy épp a Mádi körre koncentrálva.
Mi olyan délután fél négy felé értünk oda, a rendezvény kettőkor nyitott, de már rendesen voltak – nem mondanám, hogy tömeg, de szerencsére mindenhol tudtunk kérni várakozás nélkül, valamint lehetett beszélgetni a borászokkal is pár szót.
A bejáratnál kapott kuponnal pedig a Béres Szőlőbirtok 2007-es ötputtonyos aszúját kóstolhattuk meg, ami nekem gyakorlatilag el is vitte az egész bulit, nagy kedvencem lett, de ez mondjuk érthető is.
És, hogy mit kóstoltunk még? Volt itt jófajta száraz cuvée, száraz furmint a Szent Tamás pincészettől, de kortyolhattunk akár szamorodnit, vagy hárslevelűt is, a lehetőségek, és a kínálat, ha nem is végtelen, de bőven végigihatatlan volt józan fejjel nézve.
Aki pedig már megunta a borokat, az tobzódhatott a kiegészítő termékekben, volt itt kávékóstolás, balzsamecet, pálinka, valamint jó kis sajt és sonkatálak – előbbire mi is beneveztünk, és elég jó is volt.
A Tokaj Grand a sorozat első állomása volt, következőnek pedig a Sofitel Hotelt kell majd felkeresni április 25-én, ahol is a Kékfrankos Most! nevezetű rendezvény lesz végigiható. Ott találkozunk!
Disclaimer: a postot a WineLovers támogatta