Galajda Péter több vendéglátóhely üzemeltetője, övé többek között az újpesti Központ bisztró is, aminek házhoz rendelős menüjét már mi is méltattuk. Péter hosszú évekig kereste a megfelelő szörpöt az éttermeibe, amit a vendégeknek is szívesen adna, de nem nagyon talált megfelelőt. Végül inkább úgy döntöttek, megfőzik maguknak. Először Péter húga, Szilvi főzte a szörpöket, majd csatlakozott nyugdíjas anyukája, Galajdáné Mayer Zsuzsa is. Családi házuk alagsorában rendezték be a kis üzemet. Aztán 2017-ben megnyerték a Nemzeti Szörpversenyt is, így már nem volt visszaút.
Pár éve indult a Mayer szörp
2019 óta készítenek nagyobb mennyiségben szörpöt, és tavaly már annyira beindult a szörpfőzés, hogy alkalmazottaik is lettek. Jelenleg már 4-5 ember dolgozik állandóan a családi vállalkozásban. Eközben kinőtték a saját családi házukban berendezett kis üzemet is, így még ebben az évben elkezdik egy nagyobb üzem építését Budakeszin.
A szörpkészítés az egész családnak bejött, Zsuzsa és Szilvi is nagyon szeret a családi üzemben dolgozni. Mint Zsuzsa mondja, a szörpök titka az, hogy semmilyen mesterséges anyagot és tartósítószert nem használnak, valamint mindent csak valódi gyümölcsből készítenek. Soha nem használnak gyümölcssűrítményt sem, nem hígitják almalével a málna szörpöt, mindig valódi gyümölcsből főzik a szörpöt, amit főzés után maguk palackoznak és kupakolnak. Majd mintha csak a nagymamánál lennénk, megy minden a vastag plédek közé a dunsztba, ahol lassan kihűlnek. Amikor ott jártam, éppen meggyszörp készült.
Kizárólag valódi gyümölcsből készül
Ma már napi 150-180 liter szörpöt főznek, 19 féle ízben. Persze a legnépszerűbbek mindig a piros gyümölcsök, a legnagyobb családi kedvenc azonban gyömbérszörp – annak ellenére is, hogy ezzel van a legtöbb macera. A gyömbért meg kell pucolni, aprítani, majd főzés után le is kell szűrni. Tudom, hogy senki nem kérdezte, de az én kedvencem az egres és a levendula, és sokan rajonganak a chilis málnáért, amit a nagymarosi Gabko chilitermékeivel csípősítenek. Készítenek cukormentes szörpöket három ízben, illetve nem régóta jeges tea koncentrátumokat is. Ehhez is valódi tealeveleket használnak, earl greyt, japán szencsa teát és rooibost.
Galajda Péter elmondta, a Covid alatt ők is sok mindent átgondoltak, és kénytelenek voltak újítani. Hiszen szinte minden étterem, ahová szállítottak, bezárt, nincs szükség szörpökre, amíg nem lehet helyben fogyasztani. Rájöttek, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni az egyéni vásárlókra.
Ami sikerült is, hiszen elkészült a webshopjuk, valamint egyre több delikátesz árulja szörpjeiket. Olyan sokan keresték a szörpök mellett a lekvárokat, hogy pár hónapja azt is készítenek, természetesen ugyanúgy valódi gyümölcsből.
Az elmúlt évben a koronavírus-járvány ellenére még növekedni is tudtak, és idén belevágnak egy saját üzem építésébe Budakeszin. Itt már lesz bemutatótermük, saját boltjuk, valamint egy kis kávézó, ahol az összes szörpjük kóstolható lesz. Nyáron el is kezdődik az építkezés, és terveik szerint őszre kész is lesz az üzem, ahol a mostani mennyiség ötszörösét tudják majd főzni. Amire szükség is lesz, hiszen külföldről is egyre több megkeresés érkezik.