Az Eleven vinotéka & bár már jó pár éve megnyitott Pécs egyik központi helyén, a Jókai téren, méghozzá a 11. szám alatt, így nem nehéz kitalálni, honnan jött a név. Idén áprilisban, a járvány alatti kényszerszünetet követően azonban új koncepcióval nyitottak meg ismét, amiben még hangsúlyosabb lett a bor szerepe. Az Eleven borbár tulajdonképpen egy bisztróba oltott vinotéka, ahol mind a két tétel egyformán fontos szerepet kap.
Abból főz, ami van: ilyen az Eleven
Bár tapasos helyként nyitottak, idén már nem csak spanyol ételek vannak az étlapon, szerintem éppen ezért lett ez a hely ennyire fantasztikus. Csonka Gergő séf nem ragaszkodik kifejezetten a spanyol alapanyagokhoz, hanem abból főz, ami éppen van. Olyan ételek sorakoztak a táblán, mint vaddisznógerinc, hízott kacsamáj, vega töltött padlizsán, tonhaltatár. Az étlap gerincét éppen a hetente változó, szezonális kínálat adja, az állandó étlapon emellett még egy levest és három főételt találtok. Nem dobták ki természetesen az ablakon a jól bevált, régi nagy kedvenceket, így aki egy esti beszélgetés vagy borkóstolás mellé csak spanyol sonkákat vagy sajtokat csipegetne, arra is van lehetőség.
A Balkánból a borok közé
Csonka Gergő mellé tavasszal társult be Wéber Tamás a vinotéka vezetőjeként. Tamás sokaknak Pécs egyik legkultikusabb helyéről, a Balkán Bisztróból lehet ismerős. A Balkánt ő nyitotta, az ételek koncepciója is az ő nevéhez fűződik, tavaly azonban a 8 hónapnyi kényszerszünet után egyszerűen nem tudta tovább üzemeltetni. Sajnos sok családi vállalkozás jutott erre a sorsra, de Tamás szerencsére maradt a vendéglátásban, mostantól az Elevenben találkozhattok vele. Nagyon fontos szerepe van még Labancz Richárd üzletvezetőnek, akinek a fantasztikus borválaszték köszönhető – és ez több mint 500-féle bort jelent. Ráadásul gyakorlatilag bármelyik bort meg lehet kóstolni. Ha vacsorához megkívánunk bármit, akkor be is hűtik nekünk, és egy minimális dugódíjért cserébe ki is nyitják.
Ismeritek a pécsi borvidéket?
Különösen büszkék a pécsi borválasztékra, ami náluk a legnagyobb, az összes helyi termelő borát forgalmazzák, bár Richárd hangsúlyozza, hogy sajnos egyelőre nincs túl sok. Pedig a pécsi egy külön borvidéket alkot – nem tartozik tehát Villányhoz. Míg Villány inkább vörös, addig a pécsi régióban fehérborok készülnek, fő szőlőfajta a cirfandli, amiről én még esküszöm, nem hallottam, így nem akarok róla okoskodni. Nagyon széles az Elevenben a balkán választék, kifejezetten követik a horvát, szerb és szlovén borkínálatot, és kóstolható is náluk. Akit tehát tényleg érdekelnek a borok, és hogy hol tartanak szomszédaink a borkészítésben, annak mindenképpen rengeteg izgalmas percet rejt az Eleven.
Tuskógomba a tányéron
És most áttérek kicsit az ételekre, hiszen Gergő főztje mellett tényleg nem lehet szó nélkül elmenni. Mivel magam sem vetem meg a spanyol sonkákat és sajtokat, előételnek egy fantasztikus spanyol tálat kóstoltam, többféle manchego sajttal, sonkával és olívabogyóval. Ehhez kaptam egy kis cavát, azaz spanyol pezsgőt is, az Eleven vinotékában ugyanis azt is poharaznak, ami szintén különlegesnek számít.
A bemelegítés után érkeztek a meleg ételek: vaddisznógerinc tuskógombával és egy kis vörösboros szósszal. A tuskógomba aznapi szerzemény volt a piacon, Gergő azt mondja, ritkán tud ilyen csemegét szerezni. Én különösen örültem neki, mert nagy gombás vagyok, minden formában szeretem. A kedvencem mégsem ez az étel volt, hanem a hízott kacsamáj, ami egy szépséges fél barackkal érkezett. De volt még az asztalon vörös tonhal kecskejoghurttal, citrusos uborkaraguval és borjúnyelv remuláddal is, hát mit mondjak ezek is mind-mind zseniálisra sikerültek. A borjúnyelv vajpuhán érkezett – én amúgy is bírom az ilyen belsőségeket, nyelvet is szoktam otthon készíteni.
Szuper minőség, házi kenyér az Eleven borbárban
Egyszerűen semmiben nem találtam hibát, és őszintén mondom, kevés az ilyen hely, ahol minden étel ilyen minőségben érkezik az asztalra. Nem véletlen persze, hiszen Gergő több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Dolgozott évekig Németországban, Gere Attiláéknál és a Sauskánál is. Mindig a bor és a gasztro szeretete hajtotta, emellé jött be a Covid alatt a kovászos kenyér, amit az étteremben is megkóstolhattok, de a környékbeliek rendelni is szoktak tőle. Miközben beszélgetünk egyébként a hely szép lassan megtelik: egy sima szerda este kétszer is teltházas az Eleven.
Nem tagadják persze, hogy a törzsközönségük legalább felét az ide járó külföldi egyetemisták teszik ki, akik sokkal erősebb gasztronómiai tudatossággal rendelkeznek, mint a magyarok. Nagyon sok skandináv és német diák jár Pécsre, akiket szüleik is gyakran meglátogatnak, és első útjuk mindig az Elevenbe vezet. Emellett persze a pécsiek is szívesen járnak hozzájuk, de hangsúlyozzák, hogy az ő közönségük egy szűk, borkedvelő közeg, akik kifejezetten az érdekes ételek és a jó borok miatt érkeznek.
Eleven Vinotéka és Bár – 7621 Pécs, Jókai tér 11.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!