Leginkább azért, mert ezekben mindig olyan összeállítások és válogatások szerepelnek, amiket magamtól eszembe sem jutott volna összerakni. Így az ilyen doboz nemcsak finom, hanem mindig egyféle meglepetés. Ezekből ajánlok most nektek néhányat.
Hétvégi húslevescsomag
Ez az egyik kedvencem lett a karantén alatt, bár mint később látjátok majd, majdnem mindenre ezt mondom. A Babka Budapest villámgyorsasággal alakult át étteremből zseniális delikát bolttá, ahonnan bármilyen finomságot meg tudtok rendelni. Emellett csodás csomagokat is összeállítottak – egyik ezek közül a hétvégi húslevescsomag. És nem akármilyen húsból, hanem gyöngytyúkból!
Ezt a csodás terméket a Babka Budapest a Stílusos Vidéki Éttermiség termelői között találta meg, és rögtön össze is rakott hozzá egy levescsomagot. Ennek a Kurca-parti, kukoricán nevelkedett, 20 hetes korában vágott gyöngytyúk mellett a másik fénypontja a Tiszaörsi Barázda Szociális Szövetkezet által készített házi csigatészta.
Ki is próbáltam, és csodásan sikerült a leves! Ha esetleg nem ettetek még gyöngytyúkot: egy sokkal gazdagabb ízű és zsírosabb, aranyló levesre számítsatok, egészen más, mint a sima húsleves. Már-már kissé vad, fácános jellege van, egyszerűen csodás volt. A box nemcsak a gyöngytyúkot és a tésztát tartalmazza, hanem rengeteg friss, háztáji zöldséget, répától kezdve a kelkáposztán át a karalábéig. A doboz ára 9600 Ft, de ebből akkora adag lesz (csak a tyúk majdnem 2 kilós), hogy érdemes 2 családnak összeállni!
A Babka Budapesttől emellett még rengeteg dolgot tudtok rendelni, köztük babkát is.
KÓPÉK Műhely: csodás kencék és pékáru
Írtam már nektek a KÓPÉK Műhelyről, arról a vadonatúj pékségről, amit a jelenlegi helyzet hívott életre. Heiszler Olivér séf – aki többek között a Michelin-csillagos Tanti étteremet is vezette egy ideig – az egyik helyiségben régóta dédelgetett álmát valósítja meg: fakanál helyett péklapátot ragadott, és KÓPÉK néven manufaktúrát indított. És erre, úgy tűnik, igen nagy a kereslet. Fantasztikus látni, ahogy egy új hely előbújik a földből!
Az első héten még csak kalácsot és kenyeret sütöttek, a második héten már isteni portóis kacsamájkrém, aztán rillette és zöld fűszeres vajkrém készült. Mostanra pedig minden héten előállnak újabb finomságokkal, mint kecskesajtkrém, bio francia parasztkenyér, házi hamburger és savanyított zöldségek. A kovászos kalácsot el sem tudom mondani, mennyire ajánlom, és minden hústerméket is! A csomag a hétvége megízesítője. Rendelni ezen a linken tudtok, átvétel minden szombat délelőtt Budán, érintésmentesen.
Egy kis szalonna otthonra
Szuper webshopot üzemeltet a SALT Budapest is – ők sem a klasszikus kiszállítás mellett döntöttek. (A tavaly nyílt étteremről ebben a cikkben írtunk, teljesen el voltunk ájulva a menütől!) A séfnek nagyon fontos a magyar alapanyagok használata, különös tekintettel a szabolcsi régióra, ahonnan ő is származik. A webshopban olyan olyan termékeket válogattak össze, melyek megtalálhatóak a SALT-ban is, használják őket és meghatározó elemei a magyar konyhának.
Jelenleg hetente háromszor sütnek kovászos kenyeret, amit kipróbáltam, és isteni, ráadásul még 3-4 nap múlva is friss. A kenyér mellé tehettek a kosárba szatmári érlelt császárszalonnát, házi vajat vagy bárányterrine-t, emellett borokat. A csomagokat Budapest nagy részén kiszállítják, illetve az étteremben személyesen ingyen átvehetitek.
Portobello kispiac
Érdekes koncepcióval jelentkezett a Portobello Coffee and Wine is. Ők is friss nyitás, konkrétan fél éve nyitottak, így még beindulni sem nagyon volt idejük. Mi teljesen odavoltunk értünk! Ők jelenleg egy kis piacos rendszerben kínálnak finomságokat mindenkinek. Csütörtöktől szombatig 10 és 15 óra között vannak nyitva. Vehettek kenyereket az Aránból, az Élő Bolygó bio tejtermékei, kávék, borok és néhány remek saját termék is elérhető, főleg szendvicskrémek, például muhammara, mandulavaj, rayu. A borokat és a friss kávékat 15% kedvezménnyel árulják. Mindezekből remek csomagot állíthattok össze otthonra!
Zöldségdoboz a Freyjától
A város első croissant-ozója, a Freyja – the croissant story egy percre sem zárt be, igen dinamikusan álltak át a kiszállításra azonnal. Azóta is pörögnek, és ők is egyre több terméket szállítanak házhoz, ráadásul van már egy Gourmet boxuk is.
A Samsø by Freyja boxokba a következő zöldségalapú ételek kerülhetnek a vajon pirított ciabatta mellé: karfiolsaláta római köménnyel, friss mentával, friss tárkonnyal, lime-lével és gránátalmával; kapros cékla- és csicseriborsó-fasírt görög joghurtos tzatzikivel; blansírozott spárga kapribogyóval, mandulaval és frissen facsart citrommal; hajdinás paprikaragu friss petrezselyemmel; kölessaláta sütőtökkel házasítva. A doboz ára 2000 Ft, ezt még nem kóstoltam, de fogom!
Ezenkívül természetesen az összes croissant-csodát és most már a kovászos kenyeret és ciabattát is házhoz repítik. Kiszállítási díj nincsen, csak kerületenként változó a minimális rendelés.
Anyukám Mondta pizzadoboz
Erről is írtam már nektek, mindenképpen érdemes kipróbálni, hiszen eddig soha nem szállította Budapestre a pizzát a legendás encsi étterem. És ha újranyitnak majd, valószínűleg már nem is fogja, még 2 hétig azonban biztosan elérhető a szolgáltatás. Vega és húsos pizzadobozok közül lehet választani, egy dobozban 6 szelet van, mindkét doboz 4490 Ft-ba kerül. Rendelni ezen a linken tudtok.