Twentysix, azaz 26 névre hallgat Budapest egyik legfelkapottabb és legmenőbb helye. Ennek az egyetlen számnak több jelentése van, egyrészt a Király utca 26. alatt található a hely, ami már önmagában is indokolhatja a nevet. Ennél azonban többről van szó, mégpedig arról, hogy itt mindig 26 fok van, ami télen kellemesen meleg, nyáron viszont éppen jólesik. Nem véletlen az állandó hőmérséklet, ez itt ugyanis kérem szépen egy szuperzöld üvegház, tele zöld növényekkel. Az itt élő közel 500 növény (banánfák, begóniák, fikuszok és más, számomra teljesen ismeretlen fajták) pontosan 26 fokos környezetben érzi jól magát. A Twentysix révén egy belvárosi oázis született ott, ahol a legkevésbé várnánk: a Király utca közepén.
Szuperzöld étterem
A Twentysix egy multifunkcionális tér, az étterem és az üvegház mellett helyet kapott benne egy hotel, egy rendezvényterem és egy jógastúdió is. Mindez nemrég kiegészült egy Ligeti csomagolásmentes bolttal, ezzel is a fenntarthatóságra irányítva a figyelmet. Eddig csak vacsorahelyként működtek, de múlt héttől elindultak a reggelivel is, így már semmi akadálya, hogy náluk kezdjétek a napot. Már ha éppen ehhez van kedvetek.
A Twentysixben a Földközi-tenger meghatározó ízei uralkodnak, így a reggeli órákban is ezeké a főszerep. Francesco Pastore séf egy viszonylag rövid étlapot állított össze, amin a jól ismert reggeli fogások egy kis mediterrán csavarral kaptak helyet. Az ételek tökéletesen illeszkednek a megszokott közel-keleti vonalba, és tulajdonképpen nem tartogattak nagy meglepetést. Stabilan hozza a jó színvonalat a labneh, a shakshuka, az avokádótoast és az amerikai palacsinta is.
Golden latte és társai
Amiről inkább szót ejtenék, azok a supergreen latték – ez szerintem tényleg egészen egyedülálló a városban, és nagyon jól összepárosították őket a reggelikkel.
Bár a matcha latte a legnépszerűbb, én úgy voltam vele, hogy az már elég sok helyen kapható, Golden lattét viszont még nem ittam, így erre esett a választásom. Ez tulajdonképpen egy vegán kávé, ami kurkumával, gyömbérrel, fekete borssal és kardamommal van megbolondítva – ebből már kiderül, hogy meglehetősen fűszeres. Mindez nemcsak érdekes, hanem az őszi náthára is igen jótékony hatással van. Szintén a ház saját újdonsága a közel-keleti ízvilágot idéző Coffee Tahini Smoothie, amit a tahini és eszpresszó találkozásán túl a kesudió és zab kombinációja tesz különlegessé. Bevallom azért, hogy nekem nincs bajom a kávéval, de aki nem szereti, viszont inna valami élénkítő és egészséges italt, az imádni fogja ezeket a lattékat!
Ittál már golyóálló kávét?
Azért persze nem hagyják az út szélén a magamfajta koffeinfüggőket sem, nekik szól az eszpresszó-tonic, ami ütősen bevállalós egy reggelihez, az biztos. Aztán fut egy ital Bulletproof néven is, aminek az összetételét még értelmezni sem tudtam, ezért inkább megkóstoltam. Ami biztos, hogy a dupla eszpresszó mellett van benne ghí (ez alapvetően tisztított vaj, amiből a fehérje már teljesen hiányzik, és csak a zsiradék marad benne), organikus kókuszolaj, agave és CDB-olaj (azaz kannabiszolaj). Erősen zsíros és durván pörgető cucc. Én csak a felét ittam meg, de így is keresztbe álltak a szemeim. Szóval ha energiát gyűjtenétek a naphoz, akkor hajrá! Nemcsak koffeintartalma, hanem az ára is ennek a legmagasabb, 1790 Ft. Átlagos kávérajongók és biztosra utazók se féljenek, nekik ott a megszokott cappuccino, cortado vagy café latte – mindent készítenek természetesen növényi tejjel is.
Mitől zöld egy reggeli?
A Supergreen elnevezés egyrészt az alapanyagokra utal, ami csupa tápláló superfood, de van itt még valami! A Twentysix kezdettől támogatója a Plant a tree mozgalomnak, aminek keretében már több mint hatezer fát ültettek Magyarországon, hogy így harcoljanak a klímaváltozás ellen. Már induláskor kapható volt náluk a Plant a tree koktél: minden egyes megvásárolt ital után vállalják, hogy ültetnek egy facsemetét. A fákat magánterületre ültetik, így biztos nem kerülnek kivágásra, a tulajdonos pedig e-mailben kap fényképet a csemetéjéről. Minden náluk elfogyasztott reggeli esetében kérhetjük egy facsemete elültetését, ami plusz 1990 Ft. De ha választunk egy főtéelt, egy lattét és még fát is ültetnénk, a teljes menüre 20% kedvezményt is kapunk.
Szóval a hely csodás, a kaja finom, az italok fantáziadúsak, és még facsemetét is ültetnek. Ettől függetlenül mégis kettős érzésekkel távoztam a Twentysixből. Egyrészt, azt hiszem, sikerült megtalálnom a város legdrágább avokádótoastját. Írjon nekem üzenetet, aki bárhol látott már 3950 Ft-nál drágábbat. Na, nem mintha az avokádó olcsó lenne, főleg jó minőségben, akár egy ezres is lehet darabja, de akkor is túlzásnak érzem ezt az összeget.
Reggelizz, hogy fát ültess?
És kicsit bajban vagyok ezzel a faültetősdivel is. Szép gondolat, de azért számomra egyben szomorú is, hogy egy városi ember nem talál alkalmat arra, hogy életében egyszer elültessen valahol egy fát. Nincs neki egy nagymamája, egy telke, egy rokona, vagy bármilyen hely, ahova kimehet, és beáshat a földbe egy fát? Tényleg meg kell ehhez venni egy koktélt vagy egy reggelit?
Ráadásul meglehetősen visszás dolog fogyasztáshoz kötni a klímavédelmet, miközben az állandó fogyasztás éppen a bolygó legnagyobb ellensége. Nem furcsa és cinikus dolog-e fát ültetni Biatorbágyon, ha száz másikat vágnak ki éppen abban a pillanatban Mexikóban, hogy az erdő helyén Instagram-kompatibilis avokádót ültessenek? Vagy éppen ellenkezőleg működik ez a dolog, és ehhez hasonló akciókkal ráirányíthatjuk a klímavédelem fontosságára azok figyelmét is, akik amúgy nem foglalkoznának vele? Ez persze nem értékítélet akar lenni, hanem sok-sok kérdés, amin sokat gondolkoztam, és nem találtam még meg a választ. Amire viszont rájöttem, hogy valószínűleg nem én vagyok a célközönség.
Ajánlom-e ennek ellenére a Twentysixet? Élménynek mindenképpen! Nagyon szép dolgot hoztak létre a belváros közepén, kellemes ott ücsörögni, és nemes gesztusnak tartom a faültetést is. De azért lássuk be, már azzal is többet tesztek a környezetért, ha nem esztek avokádótoastot vagy nem ültök ma autóba.
Twentysix 1061 Budapest, Király utca 24.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!