A Kőbüfé terasza minden hétvégén megtelik, ami tekintve remek elhelyezkedését (Széchenyi-hegy, éppen a fogaskerekű végállomásánál) nem is csoda. Amíg a közelben laktam, néha megengedtem magamnak azt a luxust, hogy egy-egy meleg hétköznap is ott ebédeltem. Nincs is jobb helyszín kiélvezni az első tavaszi és az utolsó őszi napsugarakat, mint a Kőbüfé terasza.
Aztán elköltöztünk a környékről, de arra még emlékeztem, hogy nagyon jó a sztrapacska és a vadas, így nemrég visszatértem, és kiderült, hogy az étterem teljes egészében családi vállalkozás. A Győri család 2009-ben vette meg a helyet, de a Kőbüfé már közel hatvan éve létezik.
Golf után vörös csillag
Karrierje Csillag büfé néven indult, a Vörös Csillag szálló üzemeltetésében a hatvanas évek elején. A Vörös Csillag az egykor szebb napokat látott, 1939-ben épült Golf Hotel új neve lett. Az eredeti golf név nem volt véletlen, hiszen itt épült meg 1911-ben Budapest első golfpályája. Mivel külföldi turista akkoriban kevés volt, belevágtak egy kifejezetten kirándulóknak szánt külső büfébe is.1992-ben a rendszerváltás után aztán a Csillag büféből Kőbüfé lett, és magánkézbe került.
A szocializmus alatt valóban csak büféként üzemelt a hely, a névváltozással egyidőben tértek át meleg konyhára. Előtte csak lángos és szendvics volt kapható a kis kiadóablakon keresztül – ahol pár éve még az ételeket is rendelni lehetett. Sajnálattal láttam, hogy ezt az ablakot most már megszüntették. A 35 éve itt dolgozó és mindenkit kiszolgáló, ablak mögött álldogáló Jakus Béla viszont maradt, a törzsvendégek legnagyobb örömére.
Törzsvendégből tulajdonos
Mint a Győri család meséli, ők is a közelben laktak, és gyakran jártak ide kirándulni, biciklizni, és nagyon megszerették a Kőbüfét, gyakran ettek itt. Győri Jánosnak törzsasztala is volt, a sarokban a lépcső mellett az első asztal. “Szerettem itt megállni egy jó hideg sörre, mert nyáron pont olyan finom hideg sör volt, mint most is” – meséli. “Többször hallottam, hogy a tulajdonos mondogatja, hogy elfáradt és eladja az egészet. Meg is kérdeztem, komolyan gondolja-e, mert én tudok rá egy érdeklődőt. Jó pár év múlva szólt Béla, hogy megvan-e még az érdeklődő, mert most aztán tényleg eladó. Mondtam, persze, hogy megvan: én vagyok az.”
Végül a Győri család 2009-ben vette át a Kőbüfét. Akkor át is esett egy nagy felújításon, a teraszt téliesítették, és a belső tér és a konyha is teljesen megújult. A Kőbüféről sokunknak vannak régebbről emlékei, én is emlékszem még, amikor a benti rész szinte kocsmaként működött. Bár a Kőbüfé ma már sokkal inkább étterem, mint büfé, még mindig nagyon sokan ülnek be csak egy-egy sörre is.
Ami viszont semmit sem változott, az étlap, mert ahhoz a vendégek nagyon ragaszkodtak, és ez így van a mai napig. “Gyakran próbálunk valamit újítani, de nem nagyon mennek át ezek a tervek. Ide a hagyományos, magyar ételek miatt járnak az emberek, és ezt is igénylik. Ezt a helyet úgy szeretik, ahogy van: a retró hangulatával, a régimódiságával együtt. És ezt meg is értjük, mert mi is ezt szerettük benne, amikor még semmi közünk nem volt hozzá, csak esténként itt vacsoráztunk” – mesélik a tulajdonosok.
A csirkepaprikás kötelező
Pedig a Győri család szívesen újítana néha, hiszen sokat járnak étterembe, utaznak és követik a gasztronómiai trendeket – idén nyáron például igyekeztek körbelátogatni a Balatont és minden jó éttermet kipróbálni. Hiába tették fel azonban a lazacot és a salátákat az étlapra, nem rendelte senki. “Ráadásul a konyha kapacitása kicsi, ezért új ételekhez le kell venni valamit az étlapról, de őszintén szólva nálunk minden egyformán népszerű. Egyszer például levettük a paprikás csirkét, de visszakövetelték a vendégek” – mesélik nevetve.
A Kőbüfében egy hétvégi napon akár 300 ember is megebédel, és sok a külföldi turista is. Több turistakalauzban szerepelnek, mint hagyományos, magyaros ételeket kínáló hely. A külföldiek szinte kivétel nélkül gulyáslevest vagy marhapörköltet kérnek, illetve népszerű még a csirkepaprikás. A magyarok főleg a rántott ételeket szeretik, amik mindig helyben, frissen panírozva készülnek. “Gyakran megkapjuk azt a kritikát, hogy lassal készülnek az ételek, de ez azért van, mert nálunk semmi nem fagyasztott. Mindent frissen készítünk, és a színvonalból nem szeretnénk engedni” – mondják a tulajdonosok.
Kéthetente borjúláb
Több törzsvendég másik kerületből jár ide, csak a borjúláb miatt, ami a Kőbüfé egyik specialitása. A borjúlábat kéthetente főzik, ami hatalmas munka, hiszen a láb nagy darabokban érkezik, amit utána pucolni és nagyon hosszan, sok fűszerrel főzni kell. Főzés után marad belőle az a fehér, kollagénes, kocsonyás anyag, amit aztán préselnek, és frissen kirántanak. A borjúláb bár ma már kissé bizarrul hangzik, sok konyhának hagyományos étele – igaz, nem rántva, hanem fűszerekkel főzve. Én például nem szeretem, de sokan nagy rajongói, és én sem tudok a környéken más helyet, ahol lehet kapni.
Az én két kedvenc ételem a Kőbüfében (és az életben is egyébként ) a sztrapacska és a vadas. A vadas szép nagy adag, a főtt marhahús puha és omlós, nem szikkadt cipőtalpat kapunk. A vadasmártáshoz külön főzik és pirítják a zöldséget, nem a levesben szétfőtt zöldségből készül. A libacomb évtizedek óta étlapon van, és szintén az egyik legnépszerűbb étel – ezt is lehet kérni egyébként zsemlegombóccal és vadasmártással.
A vadas előtt megkóstoltam a májgombóclevest. Nagyon finom, a két hatalmas gombóc helyben készül. Nagyon büszkék a barbecue-oldalasra is, ami azon ételek közé tartozik, ami bár újítás az étlapon, mégis jól fogadta a közönség, és nagyon szeretik is. Nekem ez sem olyan nagyon kedvencem, viszont nagyon-nagyon ajánlom a túrógombócot, ami isteni puha, sok citrommal készül. A titka, hogy egész éjjel áll a hűtőben, hogy a gríz megpuhuljon.
Az árak tekintetében azonban inkább éttermi árakkal kalkuláljatok – így a büfé megtévesztő lehet. A főételek többsége körettel együtt 3000 Ft, sőt afölött van, a rántott ételek többsége 2000 és 2500 Ft között. Az adagok viszont hatalmasak, itt biztosan jóllaktok, és lehet kérni féladagot is.
Ide tényleg mindenki a megszokott ízek miatt jön, illetve vasárnapi ebédhelyszínnek is nagyon népszerű, hiszen minden kellék adott hozzá. “Szinte már az számít kuriózumnak, hogy mi megmaradtunk a hagyományos ételek mellet, hiszen újító helyből manapság több van. Ide azok jönnek, akik jó minőségű házias ételre vágynak és tőlünk meg is kapják.”
1121 Budapest, Rege út 21.