Ha érdekel egy pár szuper, tavaszi randihely, akkor jó helyen jársz!
Egy randi tervezésénél az első számú szempont nyilván a KIVEL, de azért a hova kérdést sem árt alaposan megfontolni. Ezek a helyek akkor is tutik, ha a második mondatnál rájössz, hogy a randipartnered nem a Nagy Ő, és akkor sem lősz velük mellé, ha csak egy romantikamentes, baráti beszélgetésre vágysz.
KicsiZso Reggeliző Kávézó
A közös reggeli egy méltatlanul alulértékelt randiműfaj. Nem kötelező hozzá együtt ébredni, mégis közösen indul a nap: kell ennél több? Aki tuti sikerre éhezik, az a budai KicsiZso Reggelizőbe vigye a kedvesét. Bár Horváth Zsolt, azaz KicsiZso sosem szerette a tojást, nagyon jól tette, hogy egy reggelizőhelybe vágta a fejszéjét (vagyis kését). 2006-ban a Briósban bolondult bele a brunch műfajába, és nem sokkal később egy társával megnyitották a SzendZso-t. Útjaik időközben különváltak, de immáron KicsiZso néven az egység népszerűsége azóta is töretlen. Jó pár szerelmes reggelit tudhat maga mögött a budai reggeliző, ahová egyébként Zsolt a feleségét, Juditot is elcsábította – dolgozni. 🙂 A nyüzsgő, mégsem zsúfolt KicsiZso gasztronómiailag is emlékezetes randiélmény annak, aki szereti a nagyvárosi hangulatú helyeket, és jól is akar lakni.
A saját pörkölésű Bagira kávé mellé mindenképp kóstoljatok meg egy extra reggelit is – közel sem csak rántotta van a menün! Zsolt a BBQ fenegyerekeként is ismert vendéglátós körökben, úgyhogy ez a vonal szintén felsejlik a KicsiZso kínálatában.
A kecskesajtos-céklás kalács bárkit levesz a lábáról, ugyanis a pihe-puha péksütin tálalt grillezett sajthoz sült céklát, sós pisztáciát és mézet pakolnak. KicsiZso croque monsieur szendvicse szintén derűt csal minden arcra, de ne felejtsetek el egymásra is mosolyogni, ne csak a finom kajákra! A pozitív kisugárzású reggelizőben Zsolték néztek már végig első randitól első osztályos gyerekig (és tovább) tartó kapcsolatot, szóval hajrá!
Cím: 1027 Budapest, Frankel Leó út 11.
Móka Kávézó
2022 októberében ünnepelte a 10. születésnapját a Varsányi Irén utca ikonikus helye, a Módszertani Kabinet, alias Móka. „Tinédzserkori álmom volt, hogy egyszer nyitok egy saját kávézót, ahová csak jó fejek járnak, finomakat lehet enni-inni, és az emberek ismerkedhetnek egymással. Kialakulnak kapcsolatok, beszélgetések, jó a hangulat, kedves és nyugodt a környezet” – meséli Acél Réka, a hely tulajdonosa, aki korábban tévés műsorvezetőként dolgozott. Egy ideig külföldre sodorta a sors, és miután hazaköltöztek, elkezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy a média világába való visszatérés helyett régi álmát valósítsa meg. Az álom pedig testet öltött egy 40 éve üresen álló, elhanyagolt önkormányzati épületben. Bár rengeteg munka volt vele, a végeredmény pont úgy sikerült, ahogy anno elképzelte.
Kíváncsi vagy, mi a móka a Mókában? Érdekel a többi hely? Folytatás a Street Kitchen magazin legújabb, tavaszi számában!
Nem tudsz dönteni? Segítünk! A magazinban megtalálod a Street Kitchen első RANDIKVÍZÉT is!
A magazint megvásárolhatod az újságárusoknál, vagy beszerezheted ITT!
Ha tetszett a tavaszi randihely toplista, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!