Nem túl menő újévi fogadalom, tudom, de én idén azt fogadtam meg, hogy próbálok kevesebb szemetet felhalmozni magam körül, – bár amennyire lehet, figyeltem erre eddig is. De még így is hamar megtelik a kuka, annak ellenére, hogy rengeteg fölösleges terméket, (például nejlonzacskó, kávékapszula, ásványvizes palack, elviteles poharak és dobozok) kifejezetten kerülök. A legjobban az zavar, hogy minden agyon van csomagolva. Csomagolásmentes boltban éppen ezért jártam már korábban is Budaörsön, de egyrészt az az üzlet már megszűnt, másrészt nem éreztem nagy környezetvédelemnek, hogy autóznom kell azért, hogy bevásároljak.
Fotó: Hartyányi Norbert
Budapest első csomagolásmentes boltja a Ligeti Bolt a Kresz Géza utcában. Tulajdonosa, Sipos Melinda azt mondja, régóta próbált tudatosan élni és szelektíven gyűjteni a szemetet, de hamar belátta, hogy ez nem elég, és még így is nagyon sok hulladék keletkezik egy családban. (Ráadásul szerintem nem árt tudni, hogy hiába gyűjtjük szelektíven a szemetet, az még nem garancia minden esetben az újrahasznosításra). És akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ő maga nyitna egy csomagolásmentes boltot. Az elsőre képtelenségek tűnő ötlet végül egy év tervezgetés után, 2017-ben valósult meg Piliscsabán, ahol Melindáék élnek. Aztán tavaly márciusban a Ligeti Bolt Budapestre költözött, hogy még jobban megtalálja a közönségét.
Fotó: Hartyányi Norbert
Ezen a helyen tényleg semmi sincs becsomagolva, mindenhez magunknak kell vinni a kis dobozt, üveget vagy zsákocskát, ami egyébként amellett hogy környezetbarát praktikus is, hiszen mindenből csak annyit veszünk, amennyire szükségünk van. Így nem csak a csomagolást, hanem a kaját sem kell majd kidobni. Ha esetleg valamit mégis be kell csomagolni, mint például a tejtermékeket, akkor az üveget visszaveszik. A boltban szinte minden alap élelmiszer beszerezhető: teák, fűszerek, hüvelyesek, tészta rengeteg féle, a levestésztától kezdve a kiskagylón át az ízesített lasagne tésztákig. Emellett müzli, csokoládé, aszalványok, magvak, fűszerek, teák, lisztek, kakaó, egyszóval minden amire egy alap háztartásnak szüksége van.
Fotó: Hartyányi Norbert
Melinda amiből lehet, igyekszik elkerülni a külföldi árukat, rizsből például hat félét árulnak kimérve, és abból négy magyar. Ez főleg azért fontos, mert minél kevesebbet kell az árut szállítani, annál kevesebb terhet ró a környezetre. Olyan dolgokat is árulnak, amit nem is gondolnánk, például olívaolajat meg mézet mindenki csapolhat magának a hozott üvegébe. A mézes tartályt a termelő vissza is viszi és újra tölti, így valóban semmilyen hulladék nem keletkezik. A tejet és joghurtot is üvegben lehet venni, de ezt nem magunknak töltjük, az üveget a boltban cserélik. Természetesen szállítás közben is be kell az árukat csomagolni, ide is minden csomagolva érkezik, de nem apránként, hanem nagy mennyiségben és csak olyan zsákokban és dobozokban, amiket utána újra fel lehet használni.
Fotó: Hartyányi Norbert
Melinda azt tanácsolja mindenkinek, hogy haladjon lépésről-lépésre, nagyobb esély van a sikerre, ha nem radikális váltásban gondolkodunk. Szerinte fontos, hogy találjuk meg az örömet a csomagolás nélküli vásárlásban! Valóban sokkal több tervezést és felkészülést igényel állandóan dobozokkal és zsákokkal mászkálni, de sok esetben spórolhatunk is vele, ha valóban csak azt vásároljuk meg, amire szükségünk van. Melinda szerint a csomagolásmentes vásárlás egyrészt lelassulást igényel, másrészt esztétikai élmény is, hiszen hazaviszed, beteszed a szekrénybe és szép, nem kell nejlonzacskókkal bajlódni.
A Ligeti boltban a kínálat folyamatosan bővül, szinte majdnem minden héten érkezik valami új áru, már vannak szépségápolási termékek, és egy hete fagyasztott zöldség és gyümölcs is kimérve. Január végén pedig a Karinthy Frigyes út 14. szám alatt nyit a következő boltjuk, ami a mostaninál nagyobb lesz, így még nagyobb helyen lehet majd kényelmesen vásárolni.