Folytatódott a második elődöntő hete, ahol a Michelin-csillagos Sárközi Ákos sült lazacot készített tarhonyával, a maga „egyszerű” módján.
Kettel-Fülöp Flóra előnyként megkapta maga mellé trénernek Sárközi Ákost, azonban arra nem számított, hogy a séf által diktált tempó visszarepíti majd a gyerekkorába. Flóra úgy érezte magát, mint egy általános iskolás diák, akit beültettek egy egyetemi kurzusra.
Kettel-Fülöp Flóra Url Izabellt szerette volna hátráltatni, így a lány 40 percen keresztül kénytelen volt 1-1 érzékszerve nélkül megfigyelni, mit főz Sárközi Ákos. A séf persze mindeközben serényen diktálta a receptet.
Habár Flóráé volt az előny, lemaradt, és nem sikerült jól az étele. Hiába segített neki Ákos séf is, végül mégsem tudta kitálalni az elemeit – egy kivételével minden megvolt, de arra már nem volt ideje, hogy fel is tegye őket a tányérra. Az utolsó másodpercekben még próbálta menteni a menthetőt, de a végeredmény láttán tudta, hogy most nem számíthat dicsérő szavakra.
Flóra tányérját látva Rácz Jenő megjegyezte, hogy a lánynál gyengébb versenyzők is sikeresen vették az akadályt. Sárközi Ákos is csalódottan, kóstolás nélkül tolta tovább versenyzője tányérját.
A második főzés során a versenyzők struccal dolgoztak. Kerekes Balázs teljesen lefagyott, amikor megkapta Földi Lacitól a hátráltatást egy strucctojás formájában. Emellett rajta volt a fekete kötény is, így a zsűri is megnehezítette a dolgát: az egyik kezét egy csipeszre cserélték. Balázs igyekezett túllendülni a kezdeti tanácstalanságán, belevetette magát a főzésbe, de Ákos az első lépések után más irányt javasolt neki – a buggyantott strucctojásról a következőket mondta a mentoráltjának:
„Ez tudod, hogy néz ki? Mint nagyon-nagyon régen a menzás tojásleves. Akkor is utáltam, ezt is utálom.”
Földi Laci előnye az volt, hogy segítségül hívhatott három versenyzőt 3-3 percre a főzése során. A zsűri azonban úgy látta, hogy túlságosan kesztyűs kézzel bánt a többiekkel, és a kedvességével inkább csak önmagát hátráltatta.
A veszélyzónába Petra és Flóra került, és végül Petrának kellett levennie a kék kötényt. Flóra továbbjutott – fekete kötényben.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!