A hagyományoknak megfelelően a finálé előtti versenynap első feladatában ismerősök és rokonok segítették a dobogósokat: Obersovszky Nórához nővére, Izabella, Kurta Zsuzsához unokatestvére, Orsolya, míg Kettel-Fülöp Flórához angol származású férje, Toby érkezett. A feladat ennek megfelelően vasárnapi, családi ebédpárok voltak, amiket személyesen az évad legendás alakja, Marika néni inspirált.
Sárközi Ákos előtt csirkepaprikás volt, desszertként szilvásgombóccal, Zé előtt marhapörkölt nokedlivel, majd túrófánk lekvárral, Rácz Jenő pedig rántott húst villantott burgonyapürével és almás pitét mutatott folytatásként. A szerencse döntötte el, hogy kinek mit kellett főznie.
Kurta Zsuzsa teljesen befeszült, amit Rácz Jenő is észrevett, de azonnal ott termett a versenyzője pultjánál, hogy helyre tegye:
Érthető módon Flóra sem volt zen állapotban, de igyekezett nem Terminátor Flóra üzemmódba kapcsolni a férje mellett. A férje elmondása szerint azonban mégis úgy érezte magát a pultban, mint egy ijedt nyúl a kocsi előtt.
A finálé előtti utolsó feladatban a zsűri azt várta a séfkabátosoktól, hogy dobjanak be mindent, amit eddig láttak és tanultak. A második feladatban galambokkal kellett dolgozniuk a versenyzőknek. Flórának hatalmas erőt adott, amikor a séfje – vagy ahogy ő nevezi, a Konyhafőnök-apukája – odament a pultjához:
Habár mindegyik versenyző korrekt tányérokat villantott, csak ketten juthattak tovább. A zsűri döntése alapján A Konyhafőnök történetének legjobban szereplő várandós anyukája a harmadik, dobogós helyen végzett Obersovszky Nóra lett. A két döntős pedig Kettel-Fülöp Flóra és Kurta Zsuzsa lett.
Nóra távozásakor Zsuzsa egyből lefutott az emeletről, hogy megölelje versenytársát, aztán Flóra is csatlakozott:
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!