Pénteken “rémálom pult” várta az újra egyéniben küzdő versenyzőket, ahol sertésvér, agyvelő, csirke- és borjúláb, valamint ördöghal hevert a pulton, amikből mégis egy „álomszerű” főételt várt a zsűri.
Amikor minden versenyző lecsapott az előttük lévő alapanyagokra, Kurta Zsuzsa és Horváth Gergő is a vért szemelte ki magának. Egy gond volt csupán: csak egy valaki dolgozhatott ezzel az elemmel. Geri nem hagyta magát, és kő-papír-olló versenyre hívta ellenfelét:
Czeglédi Laura elvesztette az időérzékét, éppen ezért eldöntötte, hogy otthonra beszerez majd egy stoppert, hogy jobban megtanulhassa, milyen az, amikor eltelik 5 perc. A megvilágosodása azonban majdnem túl későn jött, mert a 60 perces főzésből alig maradt 1 perc, ő pedig még semmit sem tett a tányérjára.
Zsuzsa sem remekelt, amikor Rácz Jenő meglátta, hogy hogyan tálalta ki az ételét, vérzett a szíve. Hiába készült el ugyanis a rengeteg elem, a tányér nem lett szép. A séf éppen ezért megmutatta versenyzőjének, hogyan kell ezt csinálni.
Az óriási tétnek megfelelően a második feladatban sem tette alacsonyra a lécet Zé és a két Michelin-csillagos séf: a „kontrasztok” pultján nehezen és könnyen felhasználható alapanyagok várták a kötényeseket. Könnyűnek ítéltetett a csirkemell, a sertésszűz, a bélszín, míg nehéznek a pulykanyak, a keszeg és az angolna bizonyult.
Kerekes Balázs előnye volt, hogy ő dönthette el, ki milyen elemmel dolgozzon. A kék versenyző mindenkit meglepett, amikor saját csapattársának, Url Izának adta a legnehezebb alapanyagot.
Amikor már mindenki megnyugodott volna az alapanyagok elosztása után, Zé közölte, hogy akik a legkönnyebb elemeket kapták, nehezítést kapnak. Zsuzsa 10 perc padon pihenést, Balázs egykezes főzést kapott nehezítésként, Larának pedig a főzőlapot kivéve minden elektromos dolgot nélkülöznie kellett a főzés során.
Hiába kellett tíz percen keresztül egy padon ülnie a főzés közben, Kurta Zsuzsa egy pillanatig sem idegeskedett. Pláne, amikor Rácz Jenő, Sárközi Ákos és Fördős Zé is odahuppantak mellé.
Sárközi Ákos a főzés közben odaadta szerencsehozó kanalát Kurta Zsuzsának, hogy azzal tálalhassa majd ki az ételét. A kóstoláson azonban ez a kabala a földön landolt. Zsuzsa olyan elismerést kapott Jenő és Ákos séftől is, amit csak ritkán hallani a versenyben:
Url Izabell étele láttán mindenki nevetni kezdett. Pláne, amikor Sárközi Ákos kifejtette, mi jut eszébe a két golyóról. Ezt persze Rácz Jenő képes volt tetézni:
A nap végén az első kieső elhagyta a középdöntőt, miközben a jól bevált fekete kötény újra visszatér a még versenyben lévőkhöz. A középdöntő utolsó hetében kiderül, hogy ki lesz az a hat színes kötényes, akik kiérdemlik a séfkabátot!
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!