A pénteki adásban a Konyhafőnök fináléjára ismerős arcok tértek vissza a konyhába, hogy Kettel-Fülöp Flórának és Kurta Zsuzsának segítsenek a főzésben. Bár a legtöbb vendéget régi barátként üdvözölték, egyikük kapcsán mégis heves vita alakult ki a finalisták között, és a saját igazából egyik fél sem akart engedni. Végül Flórának Kerekes Balázs és Sinkovic Dóri, míg Zsuzsának Molnár-Thomka Hanna és Ferenczi Laci segített a három fogásból álló, három órán át készülő menüsor megvalósításában.
Habár Flóra próbálta elkerülni, hogy újra Balázzsal kelljen együtt főznie, nem sikerült. Bár mindketten eltökélték, hogy ezúttal más lesz a köztük lévő dinamika, mégis feszültté vált a hangulat, amikor Balázs képtelen volt úgy teljesíteni, ahogy Flóra azt elvárta volna – ahogy Flóra fogalmazott: gyalogos csiga tempóban dolgozott. Flóra a tetőponton a következő mondattal érzékeltette azt, hogy is érzi magát:
“Sztrókom lesz!”
A verseny ezen pontján már nem volt lehetőség hibázni, de az izgalom és a stressz miatt Kurta Zsuzsa fejében összekavarodtak a receptek, így rossz zselésítőanyagot használtak fel egy elemhez. Bár hamar ráeszmélt a hibájára, a portói borból készült zseléje sem akart úgy sikerülni, ahogy azt eltervezte.
Zé, Sárközi Ákos és Rácz Jenő mellett a fináléban Herceg Erika, az X-Faktor mentora, Lakatos Márk, stylist és Balogh Levente, a Cápák között befektetője mondott véleményt az ételekről. Kurta Zsuzsa előételének nem minden eleme aratott osztatlan sikert, de egy elemmel nagyon betalált. Az aranybevonatos gombócokkal levette a lábáról Herceg Erikát, akinek az arany iránti rajongásában Rácz Jenő is osztozott.
A finálés értékelésen Rácz Jenő egy ideig csendben hallgatta zsűritársai értékelését, egy ponton túl viszont nem bírta tovább magában tartani a gondolatait. Nem tűrte, hogy Sárközi Ákos a szavába vágjon, és olyan vehemensen állt ki a versenyzője mellett, hogy még Balogh Levente is megrettent tőle.
Bár nagyon szoros volt a küzdelem, a zsűri végül megválasztotta Magyarország legújabb konyhafőnökét, Kurta Zsuzsát, aki megígérte, hogy ezentúl felemelt fejjel fog járni az utcán. Övé a 10 millió forint és a trófea, vele együtt örülhetett Rácz Jenő, aki a gasztroreality történetének első Aranykupáját vihette haza.
Flóra elmondta, hogy nagyon sokat változott, jobb ember és jobb anya lett, és biztos, hogy egyszer fog nyitni egy pitézőt a férjével közösen.
A győztes kihirdetésével véget ért A Konyhafőnök 10. „civil” évada.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!