Együtt sétáltunk a Zwack családdal
Az egésznek az apropója annyi volt, hogy 225 éves az Unicum. Ennek örömére kipróbáltuk a történelmi séta első állomását, melyben a Zwack család életéhez kapcsolódó fontos eseményeket elevenítették fel.
A séta a Budai Várban található Ruszwurm cukrászdában kezdődött, ugyanis a család régen ehhez elég közel lakott, és igencsak szerettek ide ellátogatni egy egy kávéra vagy sütire. Innen mentünk át az első komolyabb helyszínre, ami az Úri utca 45-ös szám alatt volt található, ugyanis itt élt a család 1927 és 48 között. Zwack Péter élt itt, neki az édesapja volt Zwack János, a mostani sétánk pedig a családtagokkal, azaz Zwack Izabellával és Sándorral, valamint édesanyjukkal, Anne-val zajlott le. A túrát a Bupap csapat szervezte, ők voltak az idegenvezetőink is.
Ez a ház jelen pillanatban üresen áll, de belengi a nagypolgáriság szele, főként, amikor körbeadnak pár képet is, ami a család különböző tagjait ábrázolta. Innen lesétáltunk, azokon az útvonalakon, amit a család is használhatott anno, majd buszra szálltunk, és átmentünk a Gellért-hegyre, ami szintén nagyon fontos a család szempontjából.
Itt a Kemenes, illetve a Minerva utcai villákat néztük meg, időben pedig ugrottunk a második vh-ra. A Kemenes utcai ház Péter nagyapjáé, Lajosé volt, és ott nőtt fel János, Béla, Margit, Lily, és Mici (igen, ők mind testvérek voltak).
A Minervában Zwack Miciék éltek, mellettük pedig a svéd nagykövetség volt, ahová nekünk is sikerült belesnünk. Ez jelen pillanatban lakóház, és ilyen brutális hallja van például.
De nem is ez a lényeg, hanem, a sztori, ami ide kapcsolódik: ugye jöttek a nyilasok, zsidóüldözés, minden, és mivel valaki jelentette őket is, megérkeztek, mindenkit kizavartak a házból, és felsorakoztatták őket a ház mellé. Annyira biztos volt benne mindenki, itt a vég, hogy Péter megette az egész tábla csokoládéját, amiből előtte kábé havonta egy kockát evett csak. Szerencsére egyikük el tudott szaladni segítségért, akit itt Lars Bergnek hívtak, és aki egyrészt nagydarab volt, másrészt a svéd nagykövetségről jött, harmadrészt volt egy pisztolya is – jól el is zavarta a nyilasokat diplomáciai mentelemre hivatkozva. A sztori magában sem gyenge, de amikor ezt Zwack Sándor meséli el az utcán, konkrétan mutatva, hogy mi hol történt, a golyónyomokat a falban, és érzékelni lehet, hogy ha bármi nem így történik, lehet ők sincs sincsenek itt – na, az elég szívbemarkoló történet.
A nyilasok után jöttek a szovjetek, azt sem kell mesélni, milyen volt, gyorsan koholt vádak alapján el is koboztak mindent tőlük, Zwack János egy szál recepttel mehetett New Yorkba, ahol kb. ez volt a szerencséje, és egy rövid porszívóügynöki munka után elkezdte újraépíteni a brandet, miközben itthon pedig egy hamis recept alapján akarták lemásolni az Unicumot – annyira nem jött ez össze, hogy nemzetközi bírósági ítélet tiltotta le őket később erről.
Mindezek után átmentünk a Soroksári út és a Dandár utca sarkán lévő gyárba, ahol a múzeum is elhelyezkedik. Érdekes, hogy a kezdetben a gyár a mostani Erzsébet térnél volt, majd így szorult egyre kintebb a városból, és így került jelenlegi helyére is, hiszen itt akkoriban malmok és vágóhíd is üzemeltek, melynek nyomait mai napig látni. Amúgy itt csak a gyártás és az érlelés megy, a palackozást átköltöztették máshová, hogy a márka többi italával egy helyen legyen.
A falon láthattunk egy ábrát is, hogy milyen gonddal készül az ital, rengeteg (gyógy)növény hozzáadásával, ezek a legjobb minőségűek, külföldről jönnek, sőt, ha valami balhé lenne mondjuk Afrikában, az sem gond, mivel nagy raktárkészlettel dolgoznak. Van azonban egy olyan keverék, amely totálisan családban marad, ezt jelen pillanatban az édesanyjuk szokta hozzáadni a tartályokhoz, ami ha egy kicsit is elképzeljük, nagyon brutál feature, de ez biztosítja azt, hogy az Unicum olyan egyedi legyen, mint amilyen volt 225 éve is.
Ezután lementünk a pincébe, ahol kisebb-nagyobb hordók sorakoztak, valamint innen kóstoltunk is egy sima, és egy szilvaágyon érlelt Unicumot is. Ez utóbbi igazi technológiai újítás volt, mivel a gyógynövényes készítési metódust hozta össze az eddig a pálinkák sajátjának mondott gyümölcságyas érleléssel. Fontos infó még, hogy az egész világra innen, ebből az egy gyárból termelnek.
A túra a múzeumban végződött, ahol minden a Zwack márkához kapcsolódó érdekesség ki volt állítva, itthonról, külföldről; sőt, itt kap helyet a világ legnagyobb kisüveges szeszesital (kupakos kifli) gyűjteménye is.
Ajánlhatom mindenkinek, hogy vegyen részt a túrán, mivel érdekes, tanulságos, helyenként szívszorító, ráadásul nem sok olyan európai cég van, ami 225 éve családi kezekben tartózkodik. A Zwack ilyen.