A paloznaki Borterasz és a Sáfránkert Vendéglő neve már régóta ismerős lehet azoknak, akik jártasak a balatoni gasztronómiában. Vagy éppen azoknak, akik kezdettől fogva követték azt a hihetetlen gasztronómiai fejlődést, ami lezajlott a régióban az elmúlt 10 évben. A Sáfránkert még 2015-ben nyitott, az első éttermek között volt a Balatonnál, amely igyekezett szakítani a régi gasztronómiai klisékkel – aztán az elmúlt években valahogy mégis kevesebbet hallottunk róluk.
Szintén abban az évben indult a Homola Borterasz is, ami otthonos környezetével és gyönyörű kilátásával mindig is egy menekülőút volt azoknak, akik egy kicsit nyugalmasabb időtöltésre vágytak. Persze a nyugalmas nem egyenlő az unalmassal – hiszen innen indult el például a „DJ a szőlőben” rendezvény, és ebből nőtte ki magát tulajdonképpen a Paloznaki Jazzpiknik is. A tulajdonosok most egy nagy levegőt vettek, és a teljes megújulás mellett döntöttek.
Magyar tapas a szőlőben
Pár éve már zajlik az átállás az organikus borkészítésre, és épül hozzá az új, grandiózus helyszín, ami egyben egy gasztrokulturális rendezvénytér és élménykomplexum is lesz, több színpaddal. A nyitást 2025-re tervezik, de a megújulás már most elindult. Az új rendezvénytér átadásáig a Borteraszon kínálnak alternatívát a gasztrokulturális palettán. Céljuk, hogy a térségbe érkezők megismerkedjenek a paloznaki életérzéssel, a helyi értékekkel, ehhez társítanak változatos kulturális programkínálatot a nyáron. Érdemes lesz tehát ellátogatni az egységeikbe.
A Borterasz gasztrokínálata is megújul, a „balatoni hedonizmus” jegyében helyi kistermelők ételeiből álló piknikkosarakkal, a melegételek terén pedig „magyar tapas” stílusú kínálattal várják a piknikezőket. Fullos piknikkosarakat kínálnak, hogy a szőlőtőkék között leterítve a plédet nyugodtan eszegethessetek. A sétálásra, túrázásra is alkalmas, tapas méretű kis tálakból most csak néhányat tudtam megkóstolni, a teljes gasztronómiai koncepció majd júliusban robban be, érdemes lesz akkor elnézni hozzájuk.
Gasztrosztárok a Sáfránkertben
A megújult Sáfránkertben viszont volt szerencsém ebédelni, így arról hosszabban is tudok nektek írni. Mint említettem, az elmúlt időszakban valahogy eltűnt a radaromról ez a hely, így most nagy örömmel tértem vissza én is Paloznakra tesztelni. Teljesen új csapattal és hatalmas lendülettel vágtak bele az idei nyárba. Ehhez két, tulajdonképpen „celebarcot” is szerződtettek. Az egyik Lovász József Domi, aki A Konyhafőnök nézőinek ismerős lehet, hiszen nemcsak megmérettette magát, de a második szériát meg is nyerte még 2018-ban.
A másik ismert gasztroarc pedig Czinege Tamás, aki inkább a pesti gasztrovilágban mozgott eddig. Ő indította be annak idején a legendás Sarki Fűszerest, de én legutoljára a Figi és Lipike nevű helyen találkoztam vele a 13. kerületben, amiről írtam is ebben a cikkünkben. Czinege Tamás már akkor elmondta, hogy nagyon szeret új helyeket megálmodni és létrehozni, új koncepciót kitalálni, szóval főleg az építkezés érdekli. És ha a Figi és Lipike beindul, akkor elengedi a kezét és tervei szerint tovább is áll. Nos, ez már kezd is megtörténni, idén nyáron például a Sáfránkert gasztronómiai koncepciójába segít be, és személyesen is találkozhattok vele a szezon folyamán. A teljes gasztronómiai koncepciót Juhász József séffel együtt találták ki.
Főszerepben a házias ízek
Összességében, mint elmondták, egy helyi termelők alapanyagaira épülő házias, de semmilyen szinten nem túlgondolt konyhát és étlapot álmodtak meg a Sáfránkertben. Szerencsére a helyi termelők alapanyagainak használata semmilyen szinten nem számít már újdonságnak. Ez ma már szerintem egy olyan alap, amit egy magára valamit is adó – főleg vidéki – étteremnek követnie kell. Ettől függetlenül természetesen jó pont, hogy a környékbeli termelőktől szerzik be a sajtot, a zöldségeket, illetve a halat, de ezzel ma már nem lehet eladni egy éttermet. Ennél sokkal több kell egy jól működő helyhez.
Tetszett viszont, hogy saját fűszerkertjük van, erre utal persze a hely neve is. És ez nemcsak díszlet, hanem minden ételükhöz aktívan használják a helyben, maguk által megtermelt fűszereket. Nagyon sok ételt készítenek grillen, ezt egy külön nyári konyha is támogatja, és persze a kertbe belépve azonnal meg is csapja az embert a füst illata. Az étlap nem túl széles, ami mindig vonzó, néhány napi ajánlat egészíti ki. Jó néhány fogást le is teszteltem.
Velős csont és pisztráng grillen
Előételnek például egy grillezett velős csontot kértem, ami egy kicsit bátor húzás volt az év eddigi legmelegebb napján. 35 fokot mutattak a hőmérők, de sajnos, ha nekem azt mondják, hogy velős csont, akkor olyan leszek, mint egy kutya: beindulnak a pavlovi reflexeim és muszáj vagyok kirendelni. Ez viszont csak a velős csontra vonatkozik, a Balatonnál annyira kedvelt agyvelős pirítóst például egyáltalán nem szeretem.
Tudom azonban, hogy nem mindenki rajong a velőért, ezért a biztonság kedvéért kértem egy eperkrémlevest is, hiszen valószínűleg ez sokkal inkább lesz a nyár slágere, mint az óriási velős csont. Főételnek pedig pisztrángot kértem sült grillzöldségekkel, de nagy érdeklődéssel szemléltem a csirkepaprikást is, ezért ebből is kaptam egy adagot. Na és kértem még a napi főzelékből, ami aznap éppen zöldborsó volt. Végig is megyek szépen sorban az ételeken.
Csodás kezdés, mérsékelt befejezés
A velős csontban nem találtam hibát, finoman rezgett benne a velő, hozzá pirítós érkezett, a tetejét pedig igen érdekes retekrelish díszítette. Ami persze nemcsak díszítés, hanem az ízéhez is nagyon sokat hozzáad: savasságával kicsit tompítja a velő zsírosságát, és könnyebbé varázsolja. Már amennyire egy velős csont könnyű lehet a 35 fokban. Ezek után belekóstoltam az eperkrémlevesbe is, amit egy kis bazsalikom dobott fel. Isteni volt, őszintén ajánlom, ráadásul laktózmentes is, és én mindig hálás vagyok, amikor gondolnak a laktózérzékenyekre.
Eddig tartottak az előételek, a főételek ügyében sajnos már kevésbé voltam lelkes. A pisztráng ugyan finom volt, de egy picit száraz, és rengeteg volt benne a szálka. A füstös íze viszont nagyon sokat hozzáadott az élményhez, emiatt még a szálkákat is szívesen kerülgettem. (Ez amúgy egyáltalán ne vegye el a kedveteket a pisztrángtól, hiszen ez a hal az esetek többségében teljesen szálkamentes, pont ezért is ilyen népszerű.) Én például imádom a pisztrángot, de szerintem kicsit kevesebb sütés is elég neki.
Galuska és túrógombóc
Sajnos a csirkepaprikás nem nyerte el a tetszésemet, pedig a hozzá érkező óriás galuskák gyönyörű látványt nyújtottak, de túl nagynak bizonyultak. A belsejük kiszáradt, és száraz volt a hús is – nemcsak a mell, hanem a comb is. A szaft pedig kissé színtelen és ízetlen. Összességében talán ezt a fogást ajánlom a legkevésbé. Amit viszont iszonyúan ajánlok, az a zöldborsófőzelék, ami buggyantott tojással érkezett. Ez volt a legjobb főfogás, friss és üde, nem volt agyonlisztezve, és nem féltek tenni bele egy pici cukrot, ami megadja a nyári zöldborsófőzeléknek azt az ízét, amiért igazán szeretjük.
Desszertnek pedig egy túrógombóc jött még, ez ma már szinte minden balatoni étteremben kötelező elem. Igazából nem is tudom, mikor és miért terjedt el ennyire. Persze nincs ezzel semmi baj: magyar is, könnyű is, finom is, hidegen és melegen is jó, desszert, ugyanakkor laktató. Tényleg egy univerzális étel, megértem a népszerűségét. Összességében ajánlom a Sáfránkert éttermet, a mai viszonyokhoz képest az árak is rendben vannak (bár a köreteket külön kell rendelni!). De kell még egy kicsit fejlődni az ételek és a kiszolgálás terén is, ami számomra egy kissé teátrális.
Szuper művészeti programok is várnak
De nem csak az ételek miatt érdemes idén ellátogatni Paloznakra, kulturális rendezvénysorozatot is szerveznek ugyanis, ami csodás ötlet és nagyon elnyerte a tetszésemet. Július 1-jén debütál a Homola Pincészet és a Képező galéria közös művészeti projektje, a „Paloznaki Fűszerkert”. A szervezők célja az volt, hogy a Balaton-felvidék régió kulturális elemeit összekapcsolják. A sorozatban a képzőművészet, a gasztronómia és a Balaton egy egyedi gasztrokult-est keretében találkoznak. Céljuk az, hogy kiállításokkal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló programokkal közelebb hozzák az emberekhez a képzőművészetet.
Az első alkalommal Egry Józsefről, a Balaton festőjéről lesz szó – ebbe az előadásba mi is bepillantást nyerhettünk egy rövid kóstoló erejéig a sajtóeseményen. Tényleg nagyon sok mindent megtudtam a festőről – akinek a munkásságát amúgy nagyon kedvelem –, ha nem lett volna 38 fok, bármeddig hallgattam volna a történetét, amin keresztül jobban érthetők a festményei. Tényleg őszintén ajánlom ezt a programot, és a további részeit is. Az előadások a paloznaki Szent József Ház kertjében és a Borteraszon lesznek. Szerintem keressétek fel ezt a rendezvényt július elsején Paloznakon, persze igyatok hozzá jó borokat és egyetek hozzá jó ételeket is, így lesz abszolút teljes a hétvége.
Sáfránkert Vendéglő
Cím: 8229 Paloznak, Fő utca 1.
Ha tetszett a Sáfránkert vendéglő cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!