Szerdán az első főzés során a „fejedelmek és parasztok” tematikáját elevenítette fel a zsűri, bemutatva a régi korok gasztronómiáján keresztül a középkor társadalmi különbségeit. Sorsolás után a pirosak a paraszttálakból, míg a kékek a fejedelmi asztalról készíthettek elő- és főételt. A fejedelmi asztalon hevert többek között tollas fácán, kacsa, malac, rengeteg zöldség és fűszer, míg a paraszttálon csak üregi nyulat, lencsét, káposztát, lóbabot, kölest, parasztkenyeret, tejet és tojást találtak a versenyzők.
Flóra ámuldozva figyelte, hogy Balázs milyen higgadtan dolgozott a legnagyobb pánik közepette is, ami szerinte leginkább annak volt köszönhető, hogy fejben egészen máshol járt. Sárközi Ákosnak azonban nem tetszett a kialakult helyzet, így közbelépett.
Flórának az idő mellett csapattársaival is meg kellett küzdenie: szerinte Dani csapkodott, Balázs pedig a maga komótos tempójában tálalta ki az elkészült elemeket. Az utolsó pillanatig bizonytalan volt a kék csapat tányérjainak jövője, ami ismét előhozta Terminátor Flórát.
Dani próbálta elterelni a figyelmet arról, hogy az előételük nem az eredeti tervek alapján készült, azonban ez Sárközi Ákosnak nem jött be. Ennél nagyobb problémáik is voltak: a séfjük szerint egyetlen ember erőfeszítéseinek köszönhető, hogy egyáltalán volt mit kitálalniuk. Danihoz a következő szavakat intézte:
„Eddig is sz*r volt a dumád, most is az.”
Hátulról előztek a csapatok a második főzésnél, ugyanis állatok hátsó fertályaival dolgoztak, amit nektarinnal párosított a zsűri. Egy főétel és egy desszert volt a feladat.
Mielőtt azonban nekivágtak volna a far-hátaknak, különleges vendég érkezett: Marika néni, aki évadok óta a legtöbb nézői levelet írta Zének, ajándékokkal halmozta el a zsűrit, és még a versenyzőkre is gondolt. A barackos házi finomságok után szemügyre vette közelebbről is a séfeket, majd azonnal rátért a lényegre: a versenyzőkkel kezet mosatott, Sárközi Ákosnak pedig megmondta, hogy túl erőszakos.
Geri egy korábbi churros sikerén felbuzdulva magára vállalta az égetett tészta elkészítését, azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzelte. Bár Rácz Jenő többször is ellenőrizte a tésztát, a sütőbe került végeredmény nem sikerült esztétikusra.
Habár Flóra önként vállalta a konyhafőnök szerepét a második feladatban, így is káosz alakult ki a találáskor, ezért Dani jobbnak látta, ha tisztes távolságot tart. A tálalás küzdelmei persze a pirosakat sem kerülték el…
Annak ellenére, hogy Zé mindig arra buzdítja a versenyzőket, hogy használják a mikrót, kiderült, hogy ez a tanács se jön be mindig. Az égetett tészta ugyanis veszélyes halmazállapotot vett fel a műsorvezető kedvenc eszközében. Persze a piros csapathoz Rácz Jenőnek és Sárközi Ákosnak is volt egy-két szava.
A napot végül a kékek zárták eredményesen és győzelemmel. A középdöntő 4. napján egy újabb különleges helyszínről jelentkezik A Konyhafőnök: Sárközi Ákos Michelin-csillagos étterméből, a Textúrából!
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!