Rácz Jenő Michelin-csillagos étterme után a másik Michelin-csillagos séf éttermében, Sárközi Ákos Textúrájában indult a középdöntő 4. napja.
Földi Lacinak nem tetszett Url Iza tempója, amikor a Textúrában elő kellett készíteniük az ételeket. Folyamatosan odaszólt neki és kivette a kezéből a feladatait, ezzel viszont teljesen befeszítette a csapattársát.
Ennek meg is lett az eredménye: Iza nem vette észre, hogy az éppen melegített tejszínje kifutott és eláztatta az egész konyhát. A nem várt özönvíz láttán a lány a sírás határára került.
A piros csapat tagjai több problémával is szembenéztek a Textúrában, aminek mentoruk, Rácz Jenő egyáltalán nem örült és azonnal helyretette a versenyzőit.
A Textúrában feszültté vált a hangulat a tálalás előtt, ugyanis a piros csapat még javában készítette az elemeket, így a konyhafőnök, Czeglédi Laura nem tudta, mit csináljon a tányérokkal.
Rácz Jenő egy ponton aztán megelégelte, hogy Larának fogalma sincs, milyen elemeket kell a desszertes tányérokra tenni, ezért kemény döntést hozott a tálalás közepén.
A második főzés kapcsán a zsűri emelt a téten: két pontot ért a feladat, mivel a két legkevesebb pontot gyűjtő csapat csapott össze. Halat gyümölccsel párosítottak. Horváth Geri szinte az egész főzés alatt a halak filézésével küzdött, amit Rácz Jenő egy ponton túl már nem tudott elviselni. „Akkor tartok egy főzőkurzust” – mondta mérgesen, majd minden versenyzőjét magához parancsolta.
Gerinek konyhafőnökként minden folyamatot követnie kellett volna, azonban a desszert teljesen kiesett a felügyelete alól és fogalma sem volt róla, hogy Nóra mit süt a hátsó pultban. Rácz Jenő ezt nem hagyta szó nélkül.
A középdöntő első hetének utolsó napján egyéniben küzdenek meg a versenyzők a továbbjutásért, de a legtöbb pontot szerző csapatok sem örülhettek felhőtlenül, ugyanis saját maguk közül kellett kiválasztani azt az egy-egy embert, akiknek egyéniben kell a következő napon főzniük.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!